Jövőnk gyökerei

2023.01.31. 17:40

Andrásfalvy Bertalan a művészet erejét hirdette Szekszárdon

A hazai néprajztudomány korelnöke volt a Léleképítő újabb vendége. Telt ház fogadta és vastaps köszöntötte a professzort. A közönség egy dokumentumfilmet is megtekintett. Néptánc zárta tiszteletadásként a rendezvényt.

Szeri Árpád

Költői szépségű dokumentumfilmmel kezdődött a Léleképítő sorozat hétfői, idei első állomása. A Szekszárdi Garay János Gimnázium dísztermében a Gyöngy a sárban című alkotást tekinthette meg a közönség. A Sárköz egyedülálló világát, a tájat és embereket bemutató, nemzetközi nagydíjas remekmű végeztével felcsattant a vastaps. A tetszésnyilvánítás egyszerre szólt a filmnek, valamint abban megszólaltatott főszereplőjének. Aki nem volt más, mint a teremben az első széksorban helyet foglaló Andrásfalvy Bertalan.

Andrásfalvy Bertalan. Fotó: Makovics Kornél.

A Léleképítő vendége ugyanis – mint arról röviden már írtunk – ez alkalommal a magyar néprajztudomány korelnöke, a 92. életévében járó, Széchenyi- és Magyar Örökség díjas, nyugalmazott egyetemi tanár volt. Népszerűségét mutatja, hogy neve telt házat vonzott, mint azt dr. Tóth Csaba Attila, a Léleképítőt huszonhárom éve megálmodó és a rendezvényt azóta vezető házigazdája köszöntőjében meg is állapította. A filmmel kapcsolatban hozzátette: az nemcsak a Sárköz, hanem más magyar tájegységek, például az Ormánság és azon túl egész Európa születését, felemelkedését, csúcsra jutását, majd hanyatlását és halálba hajló agóniáját mutatta be, utalva ezzel az egykézésre és az élet helyett az életszínvonal választására. Summázatként kijelentette, ami a filmben kulcsmondataként el is hangzott: aki tiszteli az életet, azé a jövő.

Bali János, a bemutatott film rendezője meghatottan mondta el: hálás a Teremtőnek azért, hogy ötven éve atyai barátja lehet Andrásfalvy Bertalannak. Hozzátette, hogy nincs a világon még egy olyan türelmes riportalany, aki olyan hittel, reménységgel, lelkesedéssel rendelkezne, mint a néprajztudós. Hiszen a film húsz éven át készült, több száz ember munkájával. Bali János ezt a családias szeretettel viselt húsz esztendőt az ugyancsak jelenlévő Andrásfalvy Bertalanné Gere Máriának egy virágcsokorral köszönte meg. Ugyancsak megköszönte több alkotótársának, barátjának a közös munkát. A névsort Bóli Péter, Manga István, Bartos István és az egykor Szekszárdról indult, ma már nemzetközi hírnévvel bíró Mayer Zoltán operatőr alkotta.

Andrásfalvy Bertalan a Jövőnk gyökerei című előadásában elsőként a filmre utalva megjegyezte: a nézők látleletet kaphattak a tájegységről. A magyar műveltségnek szinte világhírű része volt a sárközi művészet, minek emlékeit a múzeumok is őrzik. Mit kellene csinálnunk, hogy az, ami érték volt, ne tűnjön el teljesen?  – tette fel a kérdést. Idézte Kopp Mária – a Léleképítő sorozat legelső vendége – , a pszichológiai tudományok akadémiai doktora vonatkozó, Magyar lelkiállapot című művét is, mely kimutatja, hogy a magyar társadalomban az átlagnál sokkal több az elmagányosodott, depressziós, egyedül maradt, beteggé lett ember. Ezt a súlyos gondot lehetséges eredménnyel kezelni, amennyiben visszaállítjuk az emberi kapcsolatokat, az emberek közötti szeretetet, mert az nem luxus, hanem szükséglet. Ezen kapcsolatok megteremtésére szolgál – miként azt a film is bemutatta – a művészet. Abban a népi társadalomban, melynek kutatásával egész életében foglalkozott, a népművészet mindenkié volt. A hagyományos, paraszti társadalomban mindenki énekelt, táncolt és részt vett a közösség szokásaiban. Szükség lenne a legfiatalabb korosztály számára a gyermekjátékok megtanulása is, hiszen ennek a tudásnak szintén jelentős szerepe lenne az emberi kapcsolatok megteremtésében.

A néprajztudós a paraszti társadalom minél jobb megismerését is szorgalmazta. Tette ezt azért, mert a parasztság tartotta meg a nemzetet. Világhatalmak között ez a kis ország óriási emberveszteség áldozatával megmaradt és él. De ha így megy tovább, akkor nem kipusztítanak bennünket, hanem kipusztítjuk magunkat – jelentette ki. Ismételten aláhúzta: vissza kell hozni az emberek közötti kapcsolatokat, hogy itthon maradjanak a fiatalok.

Hangsúlyozta, hogy sok esetben nem külső erő volt a magyarság számos veszteségének oka. Példaként említette a XIII. századot, amikor is IV. Béla király fellépett a falvak rovására legelőket kialakító, marhákat tartó és azokat jó pénzért külföldön értékesítő, kapzsi hatalmasságok ellen. Az urak emiatt nem támogatták a magyar uralkodót és szinte várták a tatárokat, akik lerohanták az országot. Az effajta meghasonlások a magyar történelem későbbi korszakaiban is súlyos károkat okoznak, Andrásfalvy Bertalan a Dózsa-féle parasztháborút, valamint a mohácsi csatát is ebbe a sorba sorolta.  Ezzel együtt – jelentette ki  – a magyarság története egy hősi eposz, és a kisemmizett nép eredményesen védte hazánkat.

Ez az ország nagy gazdagságot mondhatott magáénak. Ezt megerősítették a nálunk a középkorban megforduló utazók is. Ez így is volt addig, amíg sikerült fenntartani a természettel való együttműködést. A víz rendezések, folyam szabályozások – s erre a dokumentumfilm is utalt – viszont tönkretették azt az ártéri gazdálkodást, aminek annak idején csodájára járt Európa. Ez a természettel való együttműködés hiányzik, nemcsak nálunk, hanem az egész világon. Ezért is lenne nagy jelentősége – a hazafias érzés felkeltésén túl – az iskolában tanítandó honismeretnek. Az ugyanis olyan tudást ad, mely megtanítana bennünket a helyes gazdálkodásra is. Ha akarunk, lehet változtatni – mutatott rá –, nem ellenzékieskedéssel, hanem munkával.

– Itt egy olyan nép művészetekben átadható hagyománya van, mely a világon az egyik legszebb és leggazdagabb – zárta gondolatait. – Tudnunk és beszélnünk kell erről és akkor lesz valami, akkor megmaradunk.

A nagy taps után dr. Tóth Csaba Attila közölte, hogy február 22-én Szinetár Miklós színházi- és filmrendező, március 30-án pedig Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója lesz a Léleképítő vendége.  Majd meglepetés műsorszámként felkonferálta a Sárköz Néptáncegyüttest, melynek tagjai a Megrakják a tüzet című koreográfiát mutatták be Andrásfalvy Bertalan tiszteletére.

A professzor vármegyénkhez is kötődik

Dr. Andrásfalvy Bertalan Sopronban született 1931. november 17-én. Később Budapestre került a nagyszüleihez, a ciszterci gimnáziumban érettségizett 1947-ben. Az ELTE néprajz és muzeológus szakán szerzett diplomát 1955-ben, de később elvégezte a kecskeméti kertészeti-szőlészeti főiskolát is. Tolna vármegyéhez kiváltképp szoros szálak kötik, hiszen 1955 és 1960 között Szekszárdon, az akkor Béri Balogh Ádám Múzeum muzeológus munkatársaként dolgozott. Fő tevékenysége a Sárköz, Bogyiszló és Sióagárd, valamint a bukovinai székely telepesek falvainak kutatása volt. 1960 és 1976 között a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet, 1976–1977-ben a Baranya Megyei Levéltár tudományos főmunkatársa, majd 1985-ig a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályvezetője volt.

Ezután 1989-ig az MTA Néprajzi Kutatócsoportja főmunkatársaként, majd osztályvezetőjeként dolgozott. Művelődési és közoktatási miniszteri tisztet töltött be 1990 és 1993 között. A JPTE (2000-től Pécsi Tudományegyetem) egyetemi tanára volt 1993 és 2001 között, 2001 óta professor emeritus, azaz nyugalomba vonult professzor. Több mint százhatvan tudományos közlemény szerzője. Családjáról egy korábbi interjújában így beszélt: „Az egyik fiam orvos, a másik tanár a cisztercieknél, a harmadik pedig kutatóorvos. Karácsonykor a két menyem főz, mi pedig a feleségemmel a süteményt, a diós, mákos bejglit készítjük. A feleségem evangélikus, az egyik menyem református. Mindig békességben éltünk a másik közelében, és sokat tanultunk egymástól.”

Bali János rendező a filmjéről

A Duna mente népeinek életében az ártéri gazdálkodás sokszínű haszonvétele a leggazdagabb, legszínesebb kultúrát a Sárköz vidékén teremtette. Az árvíz, a termőföld kiszáradása, a belvíz elleni küzdelemben, az egész világ számára példát jelenthet, a sárközi ártéri gazdálkodás ökológiai egysége, a Duna nílusi szerepe, melyben maga az árvíz volt az, ami pusztítás helyett gazdagsággal jutalmazta egykor bölcs népét.

Ebbe az ősidők óta harmonikusan működő rendszerbe avatkozott bele egy kisebbség, a többség kizárásával, az ökológiai viszonyok megváltoztatásával, természeti és társadalmi válságok egymással összefüggő, végzetes eseménysorozatát indította el. A föld nagy katasztrófái is erre vezethetők vissza. A Duna gátak közé szorítása teljességgel természetellenes és fenntarthatatlan. Az árterület vízmentesítése egykor is a nagybirtok érdekében történt. Az elhibázott privatizáció és birtokpolitika mára egy új nagybirtokrendszert hozott létre. Sárköz egész földjét néhány vállalkozás műveli. Ezrek maradtak föld, munka, megélhetés nélkül. Ezrek élnek nyomorban. Az új nagybirtok, nyersanyagtermelő gyarmattá silányította Sárköz egykor gazdag, virágzó táját. A szabadságától megfosztott népe az egyke kollektív öngyilkosságába menekül – őslakossága kihal.

Egy táj állapota hűen tükrözi, hogy a benne élő emberek milyen viszonyban vannak a természettel, egymással és Istennel. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató értő, hiteles tolmácsolásában elevenedik meg a táj. E képekből árad a ragaszkodás, az együvé tartozás bizonysága, a közös múlt, az egy gyökér, az azonos sors, de legfőképpen az összetartozás feladata a néppel, mely ily módon ötvöződik nemzetté és a film varázslatos képsorain át változik egyetemesen magyar és emberi értékké. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában