Jó tett helyébe...

2023.01.20. 15:52

Közel négyszáz adag vadgulyást osztott szét a Szent György Lovagrend

Különleges vadgulyást főztek szarvasból és vaddisznóból Szekszárdon, a Garay téren a Szent György Lovagrend tagjai pénteken, amely így az idén is megtartotta immár hatodik jótékonysági ételosztási akcióját.

B. M.

Közel négyszáz rászorulónak jutott a finom ételből. A szekszárdi Mentálhigiénés Műhely nyugdíjas tagozatának negyvenöt, a Vakok és Gyengénlátók Tolna vármegyei Egyesületi tagjainak pedig mintegy húsz ételt csomagoltak el. A sorban állóknak is mind becsomagolva adták át a pénteki ebédet, valamint forró teát is osztottak a számukra.

Szarvas- és vaddisznó hús adta a különleges gulyás alapját (Fotó: Mártonfai D.)

A céljuk az volt, hogy minden rászorulónak jusson meleg étel. Lovag Szabó Ferenc, a Szent György Lovagrend Szekszárdi Priorátus tagja lapunknak elmondta, hogy az év eleji akciójukkal szeretnének utat mutatni: nem csak az adventi időszakban, hanem az év minden hónapjában érdemes jótékonykodni.

Az ételre várók közt volt Takács Zsuzsanna rokkantnyugdíjas amatőr festő, aki lapunknak elmondta, úgy döntött, hogy a jótett helyében egyik festményét ajándékozza az ételkészítőknek, a Szent György Lovagrend Szekszárdi Priorátusa tagjainak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában