Betöltetlen praxisok

2023.02.12. 11:30

Kevés a háziorvos Tolnában is, a fiatalok nem szívesen választják ezt a hivatást

Kevés a háziorvos Magyarországon és köztük is egyre több az idős doktor. Az átlagéletkor ebben a szakmában 59 év. Tolna vármegyében 119 praxis van ebből 97 betöltött. Mind a hat kistérségben van háziorvoshiány. A bajt nem segíti az sem, hogy az orvostanhallgatóknak csupán öt százaléka szeretne háziorvos lenni.

Mauthner Ilona

Hazánkban jelenleg 458 településen összesen 609 betöltetlen háziorvosi praxis van. Ebből 157 már 5 éve nem talált orvosra, de olyan is van, amely már 15 éve áll betöltetlenül, a statisztikai hivatal adatai szerint. Ráadásul ezek két évvel ezelőtti adatok és azóta csak romlottak az adatok. A KSH legutóbbi felmérése alapján egy orvosra átlagosan 10655 eset jutott, így egy betegre 12 percet tudtak fordítani.

Young,Caucasian,Female,Doctor,In,White,Uniform,Consult,Senior,Male
Több háziorvosi körzetben is helyettesítéssel oldják meg az ellátást (illusztráció, Shutterstock)

A legrosszabb helyzetben Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye van, itt 75 praxis áll betöltetlenül, de Pest (47) és Jász-Nagykun-Szolnok (46) vármegyék sem büszkélkedhetnek. Átlagon felüli értéket produkál még továbbá Budapest, Fejér, Bács-Kiskun és Békés vármegye is. A legkevesebb betöltetlen háziorvosi pozíció Baranyában van, ez 14 praxist takar. Települések tekintetében pedig Tatabánya és Salgótarján viszik a prímet, 7-7 betöltetlen pozícióval, de szorosan ott van mögöttük Békéscsaba, Dunaújváros, Pápa, Szombathely és Zalaegerszeg, valamint a XIII., a XIV. és a XX. kerület.

Tolna vármegyében 22 körzetben helyettesítéssel oldják meg a betegellátást, mondta dr. Papp Zoltán, a Tolna Megyei Felnőtt Háziorvosok Kollégiumának szakmai vezetője. Mind a hat kistérségben van hiány és ez alól a megyeszékhely sem kivétel.  Ennek egyik oka, hogy a háziorvosok kora átlagosan hatvan év körül van.

Kevés fiatal választja ezt a hivatást, a többség az alapellátásban képzeli el a jövőjét.

Egy múltévi, viszonylag friss felmérés szerint csupán az orvostanhallgatók öt százaléka szeretne háziorvos lenni. A felmérésben a négy magyar orvostudományi egyetem negyed-, és ötödéves hallgatói vettek részt. A kutatás egyik készítője szerint a szakmának nincs tekintélye, mert a háziorvosokat diszpécsernek tekintik. 

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán jelenleg 4000 hallgató tanul, 50 százalékuk külföldi. Hasonló az arány Pécsen is. Itt 3000-en, Debrecenben 3400-an, Szegeden 1200-an tanulnak azért, hogy orvosok lehessenek.

Az orvostanhallgatók csupán öt százaléka szeretne háziorvos lenni – ez derül ki a négy orvostudományi egyetem negyed- és ötödéves hallgatókkal készített felmérésből. A vizsgálatból az is látszik, hogy a diákoknak kevés hiteles információja van a pályáról. A szakmának nincs komoly tekintélye, noha a háziorvos az orvos-beteg találkozás legfontosabb állomása. 

Dr. Papp Zoltán (Fotó: TN)

Dr. Papp Zoltán elmondta, sok múlik azon is, milyen a környezet, ahol a háziorvos praktizál. Az önkormányzat sokat tehet – és a legtöbb helyen tesznek is azért –, hogy jól felszerelt legyen a rendelő. Az orvosnak a bázisfinanszírozásból kell megoldani a működési költségeket, ide értve a rezsit, a gépkocsihasználatot, az eszközöket, a gyógyszereket, az asszisztens bérét is. Sokat számít az is – hiszen ez után kapja a háziorvos a támogatást –, hány taj-kártyás beteg tartozik az adott körzethez. Az optimális kártyaszám – mind orvosi, mind gazdasági szempontból – 1800 és 2000 között van, mondta dr. Papp Zoltán.

A helyettesítésnek van árnyoldala is

– Évtizedek óta ugyanahhoz az orvoshoz tartozott az egész családunk – mondta Csapó Béláné, szekszárdi olvasónk. A doktor úr elmúlt hetven éves, amikor átadta a stafétát a lányának, aki szintén kiváló orvos volt. Sajnos múlt időben, mert a családjával együtt Angliába költözött. Ott praktizál. Ennek közel tíz éve, és ezt követően megváltozott minden. Egy fiatal doktornő vette át a körzetet, majd mire megismertük, elment szülni, és három orvos hetenkénti váltásban helyettesíti. A mi családunkban sajnos van cukorbeteg és rákos is. Nem mindegy, hogy mikor, ki, milyen gyógyszert ír fel még egy egyszerű megfázásnál sem. Egy darabig tépelődtünk, hogy mit csináljunk, mert egyik héten ezt mondta az egyik éppen helyettesítő orvos, a másik héten egy másik az ellenkezőjét. Végül háziorvost váltottunk, egy vidéki orvost választottunk. Tőle telefonon is lehet bármikor tanácsot kérni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában