Szinetár Miklóst az arányok vezérlik

Az arányok embere. Így mutatta be a közönségnek a Léleképítő újabb vendégét dr. Tóth Csaba Attila,  a sorozat házigazdája és műsorvezetője. A közönség ez alkalommal, azaz szerdán 18 órai kezdettel Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera, televíziós filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művésszel találkozott.

Az Esti beszélgetés című rendezvényen a vendég egyetértett a jellemzéssel. Hozzátette, hogy a világban nincs száz százalékos igazság. Azaz, nem látja igazoltnak azt, hogy az emberek egymásnak feszülésekor az igazságot tekintve az egyik fél száz, a másik fél nulla százalékos.

A szabadság is arány kérdése – tette hozzá. Ha egy társadalomban a szabadság mértéke húsz százalékos, az katasztrófa. Ha negyven százalékos, az elég rossz. Ha hatvan százalékos, az már elmegy. Ha nyolcvan százalékos, az csodálatos. Száz százalékos szabadság viszont nem létezik. A műsorvezető kérdésére azt azért megerősítette, hogy az emberben abszolút van törekvés a száz százalékra. Csak nem árt, ha a tudatban ott van, hogy az úgysem megy.

Előre bocsátotta, hogy beszélgetni, nem pedig kinyilatkoztatni jött a Léleképítőre. Megosztja a saját véleményét, amiről kijelentette: egyáltalán nem biztos, hogy az az igazság. A jelenlévők a hallottak alapján mérlegelnek és döntenek. Elnézést kért, ha olyasmi is elhangzik, amivel a közönség nem ért egyet, de ez „benne van a jegy árában.”

A 91. életévét nemrég betöltő Szinetár Miklós rendkívül szerencsés generáció tagjának mondta magát. Hiszen a második világháború éppen csak megérintette gyermekkorában. Ezzel együtt élete első tizenkét éve egyáltalán nem volt dráma mentes. Apai nagyszüleit, miként fogalmazott, elégették Auschwitzban. Származása okán gyermekként hamis papírokkal bujkálnia kellett, és nem értette, miért. Máig érzékletesen emlékszik az 1944-es bombázásokra, a fülsiketítő dörejekre. A léglökésektől remegő, vakolatát hullató, sötétségbe borult légó pincében átvillant benne: nemrég még azon izgult, hogy hányast kap latinból. Amikor a felszínre merészkedett és döbbenten megállt a főváros egyik teljesen lerombolt, központi részénél, megfogalmazta magában: innentől kezdve minden csak ráadás számára. 

– Így éltem végig az életemet – jegyezte meg.

Az első tizenhárom évet egy hosszú, „csont nélküli” béke követte, amibe belefért ezer dolog. Az arányok elkötelezettjeként mindig abban hitt, hogy „is”. Ebből következően rendre visszautasította azt, hogy „csak”. Példaként elmesélte, hogy az Operaházban annak idején személyét egy karmester követte az igazgatói székben. Nagyon rosszban voltak, semmiben sem értettek egyet. Miután Szinetár Miklós visszatért ez intézmény élére, megrendezte Verditől a Macbeth című darabot. Az előadásokon az említett karmester dirigált, méghozzá kiválóan. Tehát az együttműködés, legalábbis ezen a téren, mégis meghozta a maga gyümölcsét. 

– Nyitottnak kell lenni, nem szabad végletes ítéleteket hozni – osztotta meg újabb életbölcsességét. – Aki soha nem téved, annak én nem hiszek – folytatta. – A Bibliában is az van, hogy nem szabad megkövezni azt, akit mindenki elítél. Boldogan vennék részt olyan vitában, melyben a két fél valamelyike időnként kijelentené: látja, ha másban nem is, de ebben magának van igaza. Ha ez nincs, akkor nem vitáról van szó, hanem hittérítésről.

Dr. Tóth Csaba Attila idézte vendégének egyik kijelentését, mely szerint a világirodalom egyik legnagyobb drámája az Anyám tyúkja című Petőfi Sándor versben érzékelhető.  A Kossuth-díjas művész a magyar költő zseni mellett ugyancsak gyakorta hivatkozik Shakespeare és Mozart személyére. Miért?

– Magánemberként hiszek abban, hogy vannak emberek, akik nem természetes lények, hanem valamilyen isteni teremtmények – hangzott az egyszerre tréfás és komoly válasz. – Mert olyanokat tudtak, amit az egyszerű ember nem tudott. (...) Én, bevallom őszintén, egy nagyon magyar hazafi vagyok. Borzasztóan szeretem ezt az országot, ezt a nyelvet, ezt a kultúrát. No, de az igazit. Ami a Kodály Zoltán. 

A beszélgetés további részében közreadta véleményét többek között a Nemzeti Színház felrobbantásának okáról, Major Tamás személyéről és a Hofi Géza által a Rózsa Sándor című televíziós sorozatról készített paródiáról. A záráshoz közeledve azt is kifejtette: az emberiség attól megy előbbre, hogy nagyon ritkán, de akadnak szélsőséges zsenik, akik a világot előrébb húzzák. Így van ez a művészetek terén is, ahol azonban – visszatérve az arányokhoz – száz modern újító közül hetven blöff, húsz elfogadható, tíz zseniális. Csak az a borzasztó – tűnődött el –, hogy rengeteg másod- és harmadosztályú személy hiszi magáról, hogy ő zseni. 

A Léleképítő következő állomására dr. Tóth Csaba Attila ugyancsak az opera világának meghatározó személyiségét invitálta meg. Március 30-án csütörtökön 18 órai kezdettel a vendég Ókovács Szilveszter operaénekes, zenekritikus-publicista, rádiós és televíziós műsorvezető, a Magyar Állami Operaház főigazgatója lesz. A házigazda-műsorvezető az érdeklődők figyelmébe ajánlja a http://www.tolna.net/~farkasj65/lelekepito/ internetes oldalt, ahol lehetőség van a rendezvények  online megtekintésére. Az időszerű tudnivalókról pedig a Facebookon található Szekszárdi Léleképítőt Kedvelők Csoportja ad ismertetést, illetve ugyanitt visszanézhetők az elmúlt évek előadásai.