Ünnepség

2023.03.15. 07:00

Garay-nap: a diákigazgatók átvették az Alma Mater kulcsát

Ünnepséggel kezdődött a Garay-nap. A két diákigazgató átvette az intézmény kulcsát. Tizenhat előadás, foglalkozás közül választhattak a fiatalok. A sportok kedvelői is pályára állhattak.

Szeri Árpád

Vers, próza és zenei betét színesítette azt az ünnepi műsort, melyet a Szekszárdi Garay János Gimnázium diákjai tartottak kedden reggel az Alma Mater dísztermében az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. A hely korlátozott befogadó képessége miatt kétszer is lezajlott a megemlékezés. Az első fordulóban a 7-10. évfolyamosok, a másodikban a 11-12. évfolyamosok kísérték figyelemmel a színjátszók, illetve a versmondó műhely fiataljainak előadását, melynek a kétszáz éve született Petőfi Sándor volt a központi alakja.

Fotó: Makovics Kornél

Az ünnepség része a Garay-napnak, tehát az intézmény összes diáját megmozgató, késő délutánig tartó, hagyományos és közkedvelt programsorozatnak. Ennek megfelelően ugyancsak a hagyomány jegyében történt meg a diákigazgatók beiktatása. 

Heilmann Józsefné igazgató a fiatalok nagy tapsa közepette adta át az iskola kulcsát a két  megválasztott vezetőnek. Az egyaránt 11. D. osztályos Jávor Bence és Gáncs Márton szabályszerű kampány után kapta meg a tanulók többségének szavazatát. Egy évük van arra, hogy megvalósítsák programjukat, ennek elemeiről Jávor Bence tájékoztatta lapunkat. 

Mint először is általánosságban elmondta, választási programjukban alapelvként jelent meg a diákok érdekeinek szolgálata. A konkrét célkitűzések között szerepel például egy olyan közösségi tér kialakítása, mely használaton kívüli tanterem birtokba vételével valósulhatna meg. Jávor Bence végezetül diákigazgató kollégája nevében is kifejezte köszönetét a garaystáktól kapott, felemelő érzést jelentő bizalomért. 

Szintén a hagyományok részét képezik a sport házi bajnokságok, illetve az ismeretterjesztő előadások. Ezek délelőtt tíz órakor kezdődtek és déli tizenkét óráig szinte az összes tanterem foglalttá vált. A diákoknak a bőség zavarával kellett megküzdeniük, ugyanis nem kevesebb, mint tizenhat érdekfeszítő előadás közül választhattak. Ezek között egyaránt volt egészségügyi, művészeti, földrajzi és kultúrtörténeti jellegű.

A Garay-napot a délután folyamán játékos idegen nyelvi és történelmi vetélkedő is színesítette, a zárást a házi bajnokságok döntői jelentették.

Ezek az előadások várták a diákokat   

Dr. Benczúr Béla: Fiatalkori szenvedélyek; Jennifer Tusz: Sleep Deprivation: Effects on Mind and Body (Az alváshiány testi-lelki hatásai) – angol nyelvű előadás; Dr. Görgey Géza: Plein atelier, avagy becsapni a szemet; Varju Krisztina: Mit rejt a diplomatatáska? – egy volt garaysta a diplomácia világában; Dr. Váraczki Nikolett: Érdekes utazásaim – avagy Ausztráliában fejjel lefelé vannak az emberek?; Agg Attila: Miért éppen Kanada?; Simonné Váradi Zsuzsanna: Siketek és nagyothallók kommunikációja – egy nagyothalló jelnyelvi tolmács előadása; Dr. Garay Zoltánné: Értelmi fogyatékos?

Az „EMBER”-t szeretnénk megismertetni veled; Németh-Kovács Emese: „Ismerj meg, fogadj el”-szemléletformálás a  Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete közreműködésével; Néző Katalin-Horváthné Kék Nefelejcs--Cselkó Teodóra: Érzékszervi játékok; Ismerkedj a vitakultúrával! – az MCC Vitaakadémia Workshopja; Máté István: Élet fejjel lefelé – Working Holiday évem Új-Zélandon; Chen Han-Chen Yao (7.o.) - Chen Lan (9. E): Kína megismertetése; Kovács Alina (11. D): Két keréken az élen; Zemánn Éva (12. B): Arról, hogy mi a groteszk
Fábián Gábor (12. C): A hippi-korszak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában