Döntések

2023.03.30. 17:09

Parázs hangulatban zajlott a szekszárdi közgyűlés

A szokásostól eltérő, élesebb vitákkal zajlott csütörtökön délelőtt Szekszárd Város Közgyűlésének Gyurkovics János alpolgármester vezetésével megtartott rendes ülése.

Szepesi László

Még a napirend megszavazása előtt szót kért Máté Péter, a képviselőtestület Fidesz-KDNP frakciójának vezetője. Vészhelyzet van, kezdte, mert a város polgármestere szóban eltávolította a hivatal egyébként táppénzen lévő jegyzőjét, 220 ember maradt irányítás nélkül. A teljes Fidesz frakció kiáll a jegyző mellett, folytatta, és azt szeretnék, hogy a polgármester erősítse meg őt tisztségében. 

Fotó: Mártonfai Dénes

A napirend elfogadását követően Móra Viktória képviselőasszony a helyszínen kiosztotta a Fidesz-KDNP frakció 13 oldalas módosító javaslatát. Ez azt tartalmazta, hogy gazdasági kérdésekben a közgyűlés tagjai döntsenek, ne a polgármester a Covid miatti vészhelyzet során magához vont hatáskör alapján megbízott idegen emberek tanácsa alapján. Ezt a feladatot a közgyűlés tagjaiból álló gazdasági és a pénzügyi bizottság lássa el. A javaslat azt is tartalmazta, hogy ebből a két bizottságból hívják vissza a külső, nem képviselő tagokat, és felkérte a polgármestert, hogy tíz napon belül hívja össze a közgyülést és tegyen javaslatot a bizottságok személyi összetételére a frakcióvezetők előzetes véleményének kikérésével. 

A kiosztott módosító javaslat megismerésére félórás szünetet tartottak, majd annak tárgyalása során először Zaják Rita tanácsnok asszony kért szót. Kifejtette, hogy ez nagyon hasonlít ahhoz a Covid előtti Szervezeti és Működési Szabályzathoz, amely elvonta a polgármester legtöbb jogkörét. Kérdezte, átesett-e az törvényességi átvizsgáláson. Dr. Biró Gyula aljegyzőtől azt a választ kapta, az idő rövidsége miatt arra még nem volt mód, a közgyűlés felelőssége, hogy azt megtárgyalja-e, vállalva, hogy később esetleg módosítani kell. 

A módosító javaslatot a közgyűlés nagy többséggel elfogadta. Ezt követően Bomba Gábor, az Éljen Szekszárd frakció vezetője egy újabb módosítót olvasott fel, miszerint az orvosi rendelők fejlesztésével is megbízott Zaják Rita képviselőasszonyt tanácsnoki megbízása alól azonnali hatállyal mentsék fel. Ezen kívül, hogy a város hulladékgazdálkodásával összefüggő ügyekben bízza meg a Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás elnökét.

Ezt követően Zaják Rita arra kérte Bomba Gábort, aki egyébként a Cikói Hulladékgazdálkodási Társulás elnöke is, hogy számoljon be a társulás dolgairól. Végül a képviselők az ÉSZ frakció vezetőjének módosító javaslatát 12 igen, 1 nem szavazattal 2 tartózkodás mellett elfogadták.

Ezután már a hagyományos mederben folyt az ülés. A napirend második pontja a Szekszárdon folyó német nemzetiségi oktatásról, nevelésről szólt. Ennek kapcsán Töttös Gábor a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke köszönetet mondott a közgyűlésnek, nemzetiségi tanösvényük létrehozása során nyújtott segítségért.

Hosszabban tárgyalta a testület a város fáinak felmérését, a korhadt fák kivágását. Gyurkovics János alpolgármester elmondta, a bejelentésekre megnyitott internetes címen, illetve telefonon eddig 68 bejelentés érkezett, s folyamatosan végzik az esetleg veszélyt okozó fák kivágását, ágazását. Gond van néha, hangzott el, ha a szomszédok jelzik, hogy őket veszélyezteti, nekik okozhat kárt a tulajdonosának kedvenc fa kidőlése. Többen is feltették a kérdést, mi lesz a kivágott fákkal, levágott vastag ágakkal, tapasztalat ugyanis az, hogy azokat gyakran fatolvajok viszik el. 

Némi vita volt a Béla király téren álló Országzászló emlékmű felújításáról szóló előterjesztés tárgyalásakor is. A hajdani 48-as emlékművet a Szekszárd „A’sóucca” egyesület és a KDNP Szekszárdi Alapszervezete szeretné felújítani és egy szöveget tartalmazó gránittáblával tervezte kiegészíteni. Vita után a testület elutasította ezt a javaslatot.

A művészeti alapítványok támogatásáról szóló előterjesztés tárgyalásakor a közgyűlés valamennyi képviselője az igen gombot nyomta, és elfogadták a Pécsett gyógyuló betegeket ápoló hozzátartozók ottani tartózkodását segítő Pécs Normandia Lions Club támogatási kérelmét, valamint a Szekszárdon működő civil szervezetekkel és egyesületekkel kötött megállapodások felülvizsgálatáról szóló előterjesztést is. 

A nyílt ülés végén a képviselők akkumulátorgyárak és hasonló veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek Szekszárdon történő esetleges létesítésének elutasításáról döntöttek. Ezt Gulyás Róbert képviselő azért terjesztette elő, mert egy rendezvényen elhangzott, hogy itt lehetséges lenne ilyen üzem létesítése. 

Máté Péter a Fidesz frakció nevében kifejtette, ellenzi ennek a kizárólag politikai érdekeket szolgáló döntésnek megszavazását. Faragó Zsolt képviselő Szekszárd vizének védelméről beszélt, mire Máté Péter elmondta, a város vizét nem lehet már tönkretenni, az diklóretilénnel szennyezett, ezért víz a Dombori melletti kutakból jön a városba. Végül Bomba Gábor javaslatára lezárták a vitát, s a képviselők többsége 7 igen, hat nem szavazattal elfogadta az eredeti előterjesztést. 

Szekszárd Közgyűlése zárt üléssel folytatta munkáját. A zárt ülésen születő döntésekről később számolunk be portálunkon! 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában