Testületi ülés

2023.03.31. 09:30

Útfelújításról és a hőenergia-rendszer bővítéséről is döntöttek

Tizenhét napirendi pontot tárgyalt legutóbbi ülésén a tamási képviselő testület. Az ülésén döntöttek egyebek mellett a Tamásiban működő sportegyesületek idei támogatásáról.

Gazsó Rita

Eszerint összesen 9,05 millió forint támogatási összeget osztanak fel idén a látvány-csapatsportban és azon kívüli sportágakban működő sportegyesületek között. – Ez a keret megegyezik a tavalyival, nem csökkentettük, de többet sem tudtunk adni – mondta Porga Ferenc. Tamási polgármestere hozzátette, hogy továbbra is változatlan feltétel valamennyi kategóriában, hogy a támogatást elnyerők az összeg legalább ötven százalékát utánpótlás nevelésre kell hogy fordítsák. Megjegyezte, az alaptámogatáson felüli összeg megítélésekor azt is figyelembe veszik, hogy az egyes egyesületek hány utánpótlás korú gyereket foglalkoztat, és ők milyen eredményeket érnek el.

Illusztráció: Facebook/Tamási Város Hivatalos Oldala

A grémium döntött arról, hogy a sport-és ifjúságügyi feladatok ellátására a Tamási Szabadidő és Sport Egyesülettel köt megállapodást április 1-től határozatlan időre, az idei évben havi bruttó kétszázezer forintos támogatási összegért. Ennek fejében az egyesület többek között együttműködik az önkormányzat közigazgatási területén működő testneveléssel, sporttal és szabadidősport tevékenységgel foglalkozó állami, önkormányzati szervekkel, társadalmi és egyéb szervezetekkel, nevelési-oktatási intézményekkel, megvalósítja a helyi hosszú távú fejlesztési céloknak megfelelő sportkoncepciót, szervezi a városi szintű sportrendezvényeket és ellenőrzi az önkormányzat tulajdonában lévő sportlétesítmények üzemeltetését.

Az ülésen szó volt a magánszemélyek kommunális adójának idei felhasználásáról, amelyet immár jó pár éve út és járdafelújításra költ az önkormányzat. A mostani döntés értelmében az idei 27 millió forintos összeget többségében az Arany János utca 221 méteres szakaszának rekonstrukciójára, valamint egy kisebb, egymilliós összeg értékében a Kecsege-pusztai közvilágítási hálózat bővítésére költik.

A képviselőtestület döntésével emellett hozzájárult ahhoz, hogy villamos kazánokat integráljanak a geotermikus hőenergia rendszerbe. Erről a későbbiekben, a kivitelezés megkezdése előtt még bővebben is beszámolunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában