2023.04.22. 15:41
Aranyeső hullott a borászokra a Szent György-napi Borünnepen
Aranyeső hullott szombaton délelőtt, a XXII. Szent György-napi Borünnepen, a Szekszárdi Bikavér Ünnepén, a Szekszárdi Borvidéki Borverseny eredményhirdetésén a Babits Mihály Kulturális Központban. Nyolcvan bornak ítélt a zsűri arany illetve nagy arany medált.
Az ünnepség kezdetén Ferenc Vilmos a borverseny szervezőbizottságának tagja a hagyománynak megfelelően bemutatta a harmadik évezred kezdete óta vezetett Szőlő jövésnek könyvét, amelyben minden évben megörökítik, hogy milyen a szőlővessző Szent György nap hajnalán. Ezt követően Gyurkovics János, a város alpolgármestere köszöntötte a borászokat. Elismerően szólt arról, hogy az elmúlt évek kihívásai, a Covid, a háború okozta energiagondok, infláció ellenére kitartóan dolgoztak, s nagyszerű eredményeket értek el.
A Szekszárdi Hegyközség elnöke, Bősz Adrián, betegsége miatt nem tudott eljönni az ünnepre, üzenetét Szikszai Péter olvasta fel. Ebben az elnök köszöntötte Heimann Zoltánt, aki az előző napon megkapta a magyar borászok, magyar bortermelők legrangosabb díját, a Borászok borásza címet.
Városunk mottója úgy szól, folytatta, hogy Szekszárd több mint jó bor, de hisszük, hogy keményen dolgozva, továbbra is sikeresek leszünk a világban, s az itteni borkultúra a város alappillére marad.
A hegyközség elnökének üzenetét követően a borverseny szervezőbizottságának elnöke, Vesztergombi Csaba értékelte a versenyt. Örömmel mondta, hogy fiatalodik a hegyközségben a borászok csapata, egyre többen képviselik az ifjabb generációt és sokan jelentkeztek a legeredményesebb fiatal borász cím elnyerésére is.
Sok ifjú került a bírálók közé is, ők együtt dolgoztak a legjobb szakemberekkel. Mert a zsűriben ott voltak az Év bortermelői, a Magyar Borakadémia jelenlegi és előző elnöke, az Országos Borbíráló Bizottság elnöke, tagjai, és a határon túlról is jöttek szakemberek. Személyük is garancia arra, hogy a kiváló eredmények mögött valóban kiemelkedően jó borok vannak.
XXII. Szent György-napi Borünnep
Fotók: Makovics KornélRekordok születtek a borversenyen, minden korábbinál több, ötvenhat termelőtől 258 bor, 37 fehér, 21 rozé, és 200 vörösbor érkezett. Ezek közül 5 kapott nagy aranyat, a Bodri Pincészet, a Garai Pince, a Mészáros Borház, és a Prantner Pince bora, valamint, és ezt külön kiemelte Vesztergombi Csaba, a Mikóczi Pincészet rozéja, ugyanis a borvidéken, mondta, először kapott rozé bor nagy aranyat.
A 75 aranyérem közül a legtöbbet, nyolcat a Garai Pince, hetet az Eszterbauer Borászat kapott, hatot a Bodri pincészet, ötöt - ötöt a Prantner Pince és a Schieber Borászat, négyet pedig az Aliscavin, ifj. Márkvárt János és a Takler Pince.
Az ünnepen 17 borászat emellett különdíjat is átvehetett, vele együtt a Rács Róbert várdombi fazekas népi iparművész készítette hatalmas kerámia korsót. Egyik kitüntetett volt az Aliscavin Borászati Kft, amelynek 2021-es kékfrankosa lett 2023-ban Szekszárd Város Bora.