KSH

2023.04.22. 07:00

Drágán házasodhatnak manapság a fiatalok

Tolna vármegyében a múlt évben ezernégyszáznegyvenhét házasságkötés történt a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Az esküvőkre, lakodalmakra is hatással lévő infláció miatt az idei évben azonban csökkenhet a házasodási kedv.

Brunner Mónika

A házasság élményei a házaspárt elkíséri közös útján (Fotó: Shutterstock)

Tegzes Edit esküvőszervező lapunknak elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt egy kisebb, harminc-negyven fős esküvőt, lakodalmat másfél-kétmillió forintból össze lehetett hozni. Akkor egy szertartásvezető díjazása százhatvenezer forint, a vőfélyé százhúszezer forint, a fényképészé és az esküvői videókat készítő külön-külön kétszázötvenezer forint volt. 

Megerősítette, hogy Tolna vármegyére is igaz, úgy felmentek az árak, hogy a kevésszámú vendégsereggel megtartott lagzik már ötmillió forintba kerülnek. A nagyobb esküvő, százhúsz-százötven fős násznéppel pedig  a tízmillió forint költséget is eléri. 

Hozzátette, hogy az esküvő szervezői díjak az idei évben háromszázezertől nyolcszázezer forintig, a szertartásvezető díjak harmincötezertől százhuszezer forintig, a ceremónia mesteri díjak száznyolcvanezertől kétszázötvenezer forintig terjednek. A vőfély díjazása százhatvanezer forint plusz az útiköltség. Az esküvői koordinációs díj tízezer forint óránként. A fényképész és a videókészítő díjazása külön-külön kétszázötvenezer forinttól ötszázezer forintba kerül. A meghívók darabja átlagosan négyszáz és kétezer forint között van.

– Általában az extra kívánságok között szerepel, hogy a házasodni készülő pár luxus bérautóval szeretne érkezne az esküvői helyszínre, valamint híres fellépőket szeretnének szerződtetni a lakodalomra – tette hozzá. 

A menyasszonyi ruhát idén nyolcvanezertől hatszázezer forintig terjedő összegért lehet kölcsönözni. Mint elmondta, a menyasszonyok általában bérlik a menyasszonyi ruháikat, de van, aki külön varratja magának. A vőlegények inkább megveszik az öltönykollekciót, új inget, zakót, cipőt, mert azokat a későbbiek során is fel tudják venni ünnepi eseményekre. A koszorúslányok is jellemzően bérelt ruhákban jelennek meg a nagy napon.

A terembérlet átlagosan harmincötezer forintba kerül óránként, mondta. Az esküvő helyszíneket pedig háromszázötvener forinttól másfél millió forintig lehet bérelni. Tolna vármegyében kedvelt esküvői helyszínek például az erdei panziók, kis tóval, vagy vízpart mellett, de sokan szeretnek kastélyokban is házasodni. Általában a letisztult környezethez, dekorációkhoz ragaszkodnak, de előfordul, hogy csillogó, fényes luxusesküvőt terveztetnek maguknak. Vannak házasulandó párok, akik ragaszkodnak a tánctanárhoz, csokiszökőkutat kérnek, partisátort szeretnének, az esküvői díszítést és világítást is meghatározzák. 

A catering huszonötezer és harmincezer forintba kerül fejenként az idei évben. A lakodalmi étkekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a húsleves az ünnepi lakoma elmaradhatatlan része, ugyanígy a sült húsok és gyakran a töltött káposzta is. 

A tortaárakkal kapcsolatban elmondta, hogy egy átlagos tortához hetvenezer forintért is hozzájuthatunk, azonban a tortaárak tekintetében a határ továbbra is a csillagos ég. 

Az esküvői zenekarok árai elérik a négyszázezer forintot, a DJ fizetsége pedig a kétszázötvenezer forintot. 

Az esküvőszervező hangsúlyozta, hogy időben célszerű elkészíteni az esküvő, a lakodalom várható költségvetését, valamint megállapodni a szolgáltatókkal, mert az árak folyamatosan változnak.

Az ördög a részletekben rejlik 

Még a legnagyobb boldogság közepette is számít a végösszeg. Olyan sok minden kellhet egy helyes, aranyos kis esküvőhöz, hogy még felsorolni is nehéz. Szükség van esküvőszervezőre, helyszínre, étel-italra, tortára, sós- és édes aprósüteményekre, ceremóniamesterre, meghívóra, fotósra, filmesre, zenekarra, dekorációra, menyasszonyi és menyecske ruhára, cipőre, vőlegényi ruhára, koszorúslány ruhákra, menyasszonyi csokorra, dobócsokorra, a koszorúslányok csokraira, és templomi, polgári esküvő díjazását is ki kell fizetni. A vendégeknek is biztosítani kell a szállást. A jelenlegi piaci árak a szolgáltatóktól függenek. 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában