Visszatekintés

2023.04.23. 14:00

Fogdába került a szekszárdi tanyabetörők népes csapata

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Sz. Á.

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

35 ÉVE „a Bonyhádi Cipőgyárban jelentősen fellendült a marketingtevékenység. Piackutatást végeztek Angliában, az NSZK-ban és Hollandiában is. Részt vettek a birminghami cipőipari szakkiállításon, ahol divatbemutatókon vonultatták fel modelljeiket és hirdették is a bonyhádi cipőt a helyi lapokban.”

35 ÉVE „fogdába került a szekszárdi tanyabetörők népes csapata. Szekszárd mint történelmi borvidék nemcsak a nemes nedű szolid kedvelőit vonzza, hanem a jó néhány szőlősgazda életét is megkeserítő bűnözőket is. Az elkövetők kapzsiságára, nem pedig művészi vagy technikai érdeklődésére utal, hogy vittek mindent, ami mozdítható volt. Az ócska viharlámpától, a kínai porcelán edényeken keresztül a festményekig, drága elektrotechnikai berendezésekig. Legfőképpen azért az italt kedvelték.”

35 ÉVE a Tolna Megyei Népújság bemutatta a Magyar Eszperantó Szövetség Tolna Megyei Bizottságának Szekszárdon megjelenő, Legindaj Legajoj elnevezésű kiadványát. „– Olvasásra méltó olvasmányok – így lehetne lefordítani a címet – mondta Szilágyi Mihály, a lap felelős kiadója. A kiadvány a széles körű eszperantista kapcsolatoknak köszönhetően eljutott Finnországba, Izraelbe, Kanadába, Ausztráliába, sőt, több példányt kértek az Afrikában található togói eszmetársak.”

A Hajdan című sorozatunk korábbi részeit ide kattintva olvashatja. 

Címkék#Hajdan

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában