Teol.hu videó

2023.04.03. 17:31

Három izgalmas játékban mérkőztek meg egymással a versenyzők (VIDEÓ)

Egyre nagyobb teret hódít az e-sport Magyarországon, amit az is jól mutat, hogy szombaton rendezték meg a dél-dunántúli régióban egyedülálló módon az első középiskolásoknak szóló esport kupa döntőjét – Tolna Megyei Esport Kupa néven. A rendezvényről kérdeztük a szervezőket, dr. Varga Istvánt és Vörös Leventét.

Farkas Eszter

A döntő online közvetítése kilenc órán át zajlott

Fotó: Mártonfai Dénes

Az első középiskolásoknak szóló esport verseny döntőjét szervezték meg Tolna megyében április elsején szombaton, az eseménynek a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (PTE KPVK) adott otthont.

– A kupával tulajdonképpen az a célunk, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét, akik érdeklődnek az online játékok iránt és játéklehetőséget biztosítsunk számukra, hogy felmérhessék, mire képesek – tájékoztatta portálunkat dr. Varga István, szervező. – Dr. Szécsi Gábor dékán felkérésére lettem a PTE KPVK esport koordinátora. A hétvégi eseménynek mi csak helyet adtunk, aminek keretében három játék döntőjéből a legjobbak mérkőzhettek meg offline körülmények között.

Ez a három játék: a League of Legends, ami az egyik leghíresebb online, többjátékos csatamező (MOBA). Ebben öt játékos, azaz idéző harcol egymással az általuk választott hős segítségével. A játékban több mint száznegyven hős elérhető, amelyek különböző képességekkel vannak felszerelve. Három út köti össze a két csapat bázisát, amelyeken tornyok helyezkednek el. A cél, eljutni az ellenfél bázisáig és ledönteni azt. Komoly stratégiát és csapatjátékot igényel, nagyon összetett játék. 

A Rocket League, ami egy kocsi-foci játék, két 3 fős csapattal. A cél, hogy egy nagy arénában az ellenfél kapujába jusson a labda. Egy mérkőzés öt percig tart, döntetlen esetén aranygól dönt. 

A harmadik játék pedig a Clash Royale, ami az egyik legnépszerűbb telefonos játék, ahol két játékos küzd egymás ellen, hogy az ellenfél három tornya közül minél többet ledöntsön. Ezt varázslók, harcosok és egyéb kártyák lerakásával megidézett lények segítségével viszik véghez.

– Az egész kupa ötlete 2021 nyarán fogalmazódott meg bennem, azonban ekkor még nem tudtuk megvalósítani. Korábban az iskolámban, a paksi Energetikai Technikumban szerveztem csak ezeket a versenyeket. A régióban mindenképp egyedülállónak számít ez a megmozdulás, és míg voltak kisebb hibái, ezek mind orvosolhatók. Természetesen a Tolna Megyei Esport Kupát a jövőben is szeretnénk majd megszervezni – mondta el a játék megálmodója, Vörös Levente.

Az élő közvetítés kilenc órán át zajlott, ami alatt a három játék döntője és a Kahoot zajlott.

– A Kahoot egy szavazós alkalmazás. A játékosok saját eszközükön rácsatlakozhatnak a kérdéssorra, majd ha elindult a játék, általában a kérdésre négy válaszlehetőség közül kell megtippelni a helyes megoldást. Számít a gyorsaság és a helyes válasz is, amelyet a rendszer pontokkal jutalmaz és aki a legtöbbet gyűjti, az nyer.

A három játék helyezettjei:

Rocket League: 1. hely: Michael Kings (Ady Endre Technikum), 2. hely: Private Visual (Energetikai Technikum), 3. hely: XLOWWAD Esport (Ady Endre Technikum).

Clash Royale: 1. hely: VRajmi (Energetikai Technikum), 2. hely: BicsiLevi1279 (Energetikai Technikum), 3. hely: Marcello (Illyés Gyula Gimnázium).

League of Legends: 1. hely: Rising Lobsters (Energetikai Technikum), 2. hely: fellabu kullancs osztag (Apáczai Csere János Technikum), 3. hely: KeG (Energetikai Technikum).

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában