Fellendülés

2023.05.28. 17:35

A diákok is többet kereshetnek idén nyáron

Átlagosan 18 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások az idei nyári szezonban.

teol

Az idegenforgalom is sok diákot foglalkoztat a nyári szezonban

Forrás: MW

Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők. Kétezer forintot elérő órabérre főként azok a diákok számíthatnak, akiket üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen alkalmaznak.

Tavalyhoz képest érezhetően visszaesett év közben a kiskereskedelemben foglalkoztatott diákok létszáma, ami összefüggésben van a szektor idei forgalmának visszaesésével. Nyáron azonban a jelek szerint ebben a szektorban is fellendülés várható a diákmunka terén, hiszen a szabadságolások miatti helyettesítések megoldásának továbbra is ez a legkézenfekvőbb módja. Szintén a szabadságok tömeges kiadása miatt nő meg tervezhetően a gyártás és a logisztika területén is a diákok iránti igény, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban ugyanakkor a csúcsszezon generál jelentős plusz keresletet.

„2023 első négy hónapjában 1770 forint volt az általunk közvetített diákok átlagos órabére, ami 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 1505 forintot szintet - emelte ki Páli Nóra, a Trenkwalder diákszolgáltatási vezetője. – A nyári időszakra kínált alapórabéreket is számos területen teszik vonzóbbá a munkáltatók olyan kiegészítő juttatásokkal, mint a műszakpótlék, a heti minimum 2-3 műszak esetén járó jelenléti bónuszok, vagy éppen céges busszal történő szállítás a lakóhely és a munkahely között.”

A diákmunkával elérhető jövedelem vonzerejét az is növeli, hogy tavaly óta SZJA-mentes a 25 év alatti munkavállalók jövedelme. Ez azt jelenti, hogy például egy diákszövetkezetben foglalkoztatott tanuló teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét, ami a jelenlegi átlagot jelentő 1800 forint esetében 270 forinttal nagyobb jövedelmet jelent óránként.

Bár már javában zajlik a jelentkezés a felajánlott pozíciókra, aki a tanulmányi szünetben szeretne munkát vállalni, egyelőre még rengeteg lehetőség között válogathat. A jelentkezés során komoly előnyt jelent, ha valaki – a jellemzően heti 20-25 órára vállalt – munkaidejének beosztásával rugalmasan tud alkalmazkodni a foglalkoztató cég igényeihez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában