Pályázat

2023.05.10. 19:49

Hat fejlesztés, hat pályázat, hathatós eredménnyel Zombán

A falu lakossága számára fontos fejlesztéseket hajtottak végre az utóbbi években, melyek ünnepélyes átadására május 10-én, szerdán került sor.

Farkas Eszter

Dr. Horváth Kálmán, Tolna Vármegye főispánjaa és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is részt vett az átadáson (Fotó: M. K.)

Pályázatok útján hat fejlesztést végeztek el, melyekre összesen közel százharminc millió forintot nyert a település. Az átadón Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a bonyhádi térség országgyűlési képviselője is részt vett és beszédet mondott. 

Az óvodások biztonságát és komfortérzetét az intézmény vizesblokkjának több mint kilenc millió forintból érték el, játszóterének felújítására közel hat millió forintot fordítottak. Ahogy Szűcs Sándor polgármester fogalmazott, a falu gépparkja is bővült, hála annak a Magyar Falu Program keretében elnyert pályázatnak, mellyel kommunális gépek beszerzésére is sor kerülhetett, erre közel tizenöt millió forintot fordítottak. 

A Szentgáli temető útburkolatának és kültéri útszakaszának felújítására több mint nyolcvanhárom millió forintot nyertek. Pályázatok útján cserélhették ki művelődési házuk nyílászáróit is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában