Köztemetés

2023.05.29. 07:00

Ki temet el, ha nincs hozzátartozónk?

Ha valakinek nincs rá lehetősége, hogy előre gondoskodjon saját temetése finanszírozásáról, és nincsenek hozzátartozói, vagy nem tudják vállalni a költségeket, akkor köztemetésre kerül sor. Az egyik megyei temetkezési vállalat tapasztalatai szerint az elmúlt években jelentősen emelkedett a köztemetések száma.

Mauthner Ilona

Falusi temető. Itt viszonylag ritkán fordul elő köztemetés

Fotó: Mártonfai Dénes

Egy olvasónk mondta el a következő történetet: ismerőse volt az idős hölgy, aki pár hete elhunyt. Gyakorlatilag nem volt senkije, férjétől több mint harminc éve elvált, semmilyen kapcsolatot nem tartanak egymással, ráadásul a férfinek, aki az ország másik végében él, új családja van. Közös gyermek, ismert rokon tudomásuk szerint nincs. Így maradt a köztemetés, amit a helyi önkormányzat volt kénytelen lebonyolítani.

Ha nincs hozzátartozója valakinek, akkor halála esetén ingyenes köztemetés keretében hantolják el az elhunytat, az önkormányzat az esetleges hagyatékból kaphat erre kompenzációt. A hatályos jogszabályok szerint ilyen esetben a halálesetről való tudomásszerzést követően a haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat gondoskodik az elhunyt közköltségen történő eltemettetéséről, ha nincs vagy nem lelhető fel az eltemettetésre köteles személy. Amennyiben találnának ilyen hozzátartozót, azt felszólítják, hogy gondoskodjék az elhunyt eltemettetéséről.

Várdombon jó pár évvel ezelőtt történt az az eset, hogy az édesapát a gyermeke nem akarta eltemettetni. Nyilván komoly viszály volt közöttük, mondta Simon Csaba polgármester. Az önkormányzat megelőlegezte a temetés költségét, majd perben behajtották a gyermekétől. Arra is volt példa, hogy nem volt elég pénze a végső búcsúhoz a szegényebb sorsú családnak, ebben is tudott segíteni az önkormányzat. A temetési segélyt egyébként rászorulási alapon utalják a kérelmezőnek, ez esetenként 28 ezer forint.

Alsónánán nem volt még példa köztemetésre, mondta Berta Levente polgármester. Náluk viszont minden családnak jár temetési segély, ami egységesen 20 ezer forint.

Dombóváron elenyésző számban, de előfordul köztemetés, mondta dr. Mádai Anna, az önkormányzat hatósági osztályának vezetője. Ha nincs fellelhető családtag, akkor nincs mit tenni. A legtöbb esetben megpróbálják a hagyatéki osztályon keresztül behajtani – ha másként nem, részletekben – a temetési költséget. Dombóváron egyébként 40 ezer forint temetési segélyt adnak a rászoruló családoknak.

A hozzátartozók számára a temetés jelentős kiadást jelent, aminek mértékét a temetkezés helye nagyban meghatározza. Mint azt az egyik vármegyei temetkezési vállalat ügyvezetője elmondta, a kistelepülési, önkormányzati fenntartású temetőben megközelítően 180 ezer forint egy szerény hamvasztásos temetés minimális ára.

Nagyobb településeken, ahol az üzemeltető magánvállalkozó, a minimális költség akár 3-400 ezer forint fölé is emelkedhet, a magasabb üzemeltetői és temetői díjak miatt. Persze egy temetés árának felső határa a csillagos ég is lehet, de a tapasztalatok szerint a szerényebb árkategóriás végső búcsúk a gyakoribbak. A hamvasztásos, urnás és a hagyományos temetkezés között árban nincsen jelentős különbség. Előbbi elsősorban a városokban terjed, ahol az embereknek kevesebb idejük van a sírok gondozására, illetve ahol kevésbé erősek a hagyományok.

Azt, hogy a rokonok mikor jogosultak köztemetést kérni, helyi rendeletek szabályozzák.

Gyakran nem térülnek meg a költségek

– Ma is gyakori, hogy az idősek előre gondoskodnak a temetésük költségeiről, ugyanakkor köztemetésből is egyre több van – mondta az egyik temetkezési vállalat igazgatója. Tavaly 60 százalékkal több köztemetést bonyolított le, mint egy évvel korábban. Az ügyvezető hozzátette, a helyi önkormányzattal pályázati úton kötött éves szerződés keretében látják el ilyen jellegű feladataikat, önköltségközeli áron.

Jellemzően a nagyobb kórházak környékén magasabb a köztemetések száma. Van, amikor az elhunyt hosszú ideig nincs eltemetve, mert nem jelentkezik érte senki. Arra is van példa, hogy nem is abban a vármegyében élt eredetileg, csak ott került kórházba. A tapasztalatok szerint az esetek 80 százalékában nem térül vissza a köztemetés költsége.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában