Történelmi pillanat

2023.05.03. 16:56

Nem zsákfalu többé Gerjen

Szerencsések vagyunk, hiszen egymást érik a nagyobb léptékű fejlesztések Gerjenben – írta nemrégiben közösségi oldalán Romhányi Károly, amikor a település szélén épülő lakópark kivitelezői által szervezett nyílt napról jelentkezett be.

Ábrahám-Gazsó Rita

Romhányi Károly az új úton (A szerző képe)

Azt írta, a község életét ma olyan kulcsszavak határozzák meg, amelyek egykor elképzelhetetlenek voltak, mint például az út, otthon, biztonság, rendezett környezet, színvonalas alapszolgáltatás vagy az oktatás helyben. Csak néhány nap telt el azóta, és ismét örömhírről számolt be Gerjen polgármestere.

– Szabad a pálya, ma éjfélkor zárul az új, a Gerjen-Paks út engedélyeztetésének utolsó fázisa, így holnaptól történelmi pillanatot élhetünk át és rövidebb úton, sokkal hamarabb juthatunk el Paksra – újságolta el. Holnaptól tehát a helyiek végre birtokba vehetik az oly' régóta várt utat.

Gerjen polgármestere úgy fogalmazott, hogy ennek köszönhetően a térség keringésébe becsatlakozva hihetetlenül sok előnyt zsebelhetnek be, akik pedig az új útnak köszönhetően a jövőben fedezik fel településüket, rájöhetnek milyen közel is vannak, milyen szerencsések ebben a gyönyörű, zöld környezetben.

– Igazi gyöngyszeme, virágos kertje lehetünk a régiónknak – fogalmazott.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában