Visszatekintés

2023.06.05. 07:30

Bikacsökkel akadályozta meg a tömegverekedést a kocsmáros

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Sz. Á.

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

35 ÉVE „gitáron és tangóharmonikán előadott koreai dallamok fogadták a szekszárdi Babits Mihály művelődési központban azokat az érdeklődőket, akik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nép- és iparművészetét reprezentáló kiállítás megnyitóján vettek részt. A zenés köszöntő után Kang Hon, a KNDK nagykövetségének kulturális attaséja üdvözölte a jelenlévőket, s kifejezte reményét, hogy a tárlat a maga sajátos eszközeivel hozzájárul a két nép barátságának további erősítéséhez.” 

35 ÉVE „a szekszárdi történelmi borvidék 1988. évi borversenyének díjkiosztó ünnepségén zsúfolásig megtelt a Vármegye borozó. Dr. Diófási Lajos, a Pannonvin Borgazdasági Kombinát vezérigazgató-helyettese a borverseny szakmai tapasztalatairól beszélt, méltatva a szekszárdi borokat. Mint elmondta, a 407 beküldött borminta közül 265 vörösbor és 142 fehérbor volt. Aranyérmet 36 vörös- és 27 fehérbor kapott. Legeredményesebb nagyüzemi termelőként nagydíjat a szekszárdi Aranyfürt Tsz kapott, a legeredményesebb kistermelő Kaposi István szekszárdi termelő lett.”

35 ÉVE súlyos garázdaság ügyét tárgyalta a Tolna Megyei Bíróság. „A lengyeli búcsú idején a helybeli kocsmában tartott, ilyenkor szokásos vigasságot három garázda – a kisvejkei S. M., a lengyeli S. G. és az ugyancsak lengyeli S. I. – részegen megzavarta. A testvérek verekedést provokáltak és két helybéli lakost brutális módon bántalmaztak. Hogy nem fajult tömegverekedéssé az incidens, a vendéglős határozott fellépésének köszönhető, aki kezében bikacsökkel megfékezte a három garázdát.” S. M. 3 évi fegyház-, S. G. 10 hónapi felfüggesztett börtön-, S. I. 1 évi börtönbüntetést kapott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában