Jegyzet

2023.06.03. 10:02

Ha nincs Trianon...

Szeri Árpád

A kép illusztráció.

Tegyük fel, hogy valami csoda folytán Magyarország a győztesek táborában zárja az első világháborút. Ebben az esetben nem lett volna Trianon, az a békediktátum, mely 103 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én voltaképpen már csak szentesítette az ország megcsonkítását. Ez a tragikus területvesztés nemcsak anyagi értékekben jelentett pótolhatatlan veszteséget. Még súlyosabb következményként az addig – az 1700-as évek elejétől 1914-ig – az egész Kárpát-medencében létszámában növekvő magyarság sokasodása megállt, majd leszálló ágba került. A határokon túli magyarságot tekintve máig ez a tendencia érvényesül, és ez a folyamat sajnos tartósnak tűnik.

Tehát egy esetleges győzelem estén nincs Trianon. Ha később a nemzetiségek valamely oknál fogva el is szakadtak volna – egyes történészek szerint ezt az eshetőséget vesztes háború nélkül sem lehetett kizárni –, a színmagyar, avagy magyar többségű területeket nagy valószínűséggel nem vihették volna magukkal. Mert tételezzük fel azt, hogy nem állt volna érdekükben egy véres belháború egy győztes hatalommal. Így tehát, ráadásul nem is a legkedvezőbb forgatókönyv szerint, ma többek között Pozsony, Érsekújvár, Kassa, Munkács, Ungvár, Nagyvárad, Kolozsvár, a Székelyföld, Brassó, Szabadka, Zenta szinte biztos, hogy Magyarországhoz tartozna. Ez a valóban kiterjedt föld, mint termékeny talaj gyarapíthatta volna a magabiztos, önérzetes, önmagát, értékeit, örökségét hivalkodás nélkül nagyra tartó, világszerte irigyelt magyarságot.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában