Egyeztetés

2023.06.06. 17:30

Már 23 ezer civil szervezet szerepel a listán

Civil szervezetek vezetői, polgármesterek és a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának vezetője, munkatársai találkoztak, találkoznak ezekben a napokban Bátaszéken, Szekszárdon, Bogyiszlón és Tamásiban.

Szepesi László

A Miniszterelnökség munkatársai és a helyi civil szervezetek vezetői egyeztettek Bátaszéken (A szerző fotója)

Vármegyejáráson cserélnek eszmét civil szervezetek vezetői, polgármesterek és a Miniszterelnökség munkatársai. A konzultációkat a Tolna Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ cím birtokosa, a Duna menti Polgári Egyesület, illetve annak elnöke, Berta Zoltán szervezte.

Az első találkozó kedden délelőtt volt Bátaszéken, az Egészségházban, ahol a Sárközben, s a környékbeli települések civil szervezeteinek vezetői és a Miniszterelnökség civil kapcsolatokért felelős munkatársai tartottak pezsgő tapasztalatcserét. Szó volt az anyagi támogatásokról, a vármegyei központok ingyenes szolgáltatásairól, a szervezetek több lábon állásáról, adományok gyűjtéséről, önkéntes tevékenységről, s egyebek között a civil információs portálról is.

Dr. Kecskés Péter, a Miniszterelnökség főosztályvezetője elmondta, a civil központok fontos információkat tartalmazó, így a különféle pályázatokról is szóló hírleveleket adnak ki havonta, és az országban már 23 ezer civil szervezet iratkozott fel ezekre a listákra. Beszélt arról is, hogy bővül a forrás, a tavalyihoz viszonyítva 25 százalékkal nagyobb összeg áll majd rendelkezésre a szféra támogatására. Említette, hogy a civil mozgalomba, amely nagymértékben hozzá tud járulni mindannyiunk jóllétéhez, jobban be kell vonni a fiatalokat, s azt is, hogy a szervezeteknek minél jobban be kell épülniük településük életébe.

A találkozó résztvevői pedig, mintegy élménybeszámolókat tartva, beszéltek tevékenységükről, eredményeikről, ugyanakkor sorolták gondjaikat is. Szó volt a hagyományőrzők sikereiről, a közelgő bátaszéki, bátai sárközi lakodalom előkészületeiről, az Őcsényből indult hazai hőlégballon sportról, a lovas derbiről, de beszéltek arról is, hogy gond van néha az adminisztrációval, főleg a könyveléssel. A speciális feladatok megoldásához nehéz hozzáértő könyvelőket találni.

Az online technika, amely a covid idején szinte kényszerűségből vált általánossá, azóta is nagy segítséget jelent az ismeretek továbbításában, gyarapításában.

A mostani kerekasztal beszélgetéseket szeptemberben újabb találkozók követik, amikor a Miniszterelnökség vezető szakemberei az újabb pályázatokról is tájékoztatót adnak.

Kedden délután Szekszárdon tartották meg a fórumot, szerdán pedig Tamásiban és Bogyiszlón folytatódik a vármegyejárás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában