2023.06.01. 17:11
Új játszótéri eszközöket kaptak a fiatalok Aparhanton
Ma is gyermeknap volt az aparhanti fiataloknak! – fogalmazta meg Dávid Tímea annak kapcsán, hogy június 1-jén próbálhatták ki először a gyerekek az új játszótéri eszközöket a szabadidőparkban.

Új játszótéri eszközöket kaptak a fiatalok Aparhanton (a szerző fotója)
Aparhant polgármestere hozzátette, olyan lelkesen tették mindezt, hogy öröm volt nézni! Ezt megelőzően pedig közösen dolgozni azért, hogy megvalósulhasson a beruházás, amelyet az önkormányzat önerőből finanszírozott.

– Hálás vagyok azért, hogy hogy a munkatársaim önkéntesen segítettek a tereprendezésben - ezáltal is csökkentve az önkormányzat költségeit. A gyermekeket Lovász Erika kolléganőmmel vártuk, aki ezúttal a díszítésben segített nekem! Köszönöm!

Kedves gyerekek: használjátok egészséggel a játékokat és vigyázzatok rájuk! – jegyezte meg Dávid Tímea, akitől azt is megtudtuk, hogy 1,2 millió forintba került a családok és a fiatalok javát szolgáló beruházás.