A munkatársak maradnak

2023.08.06. 20:10

A szeretetszolgálat lesz a Tolnai Idősek Otthona új fenntartója

A Tolnai Idősek Otthona fenntartását jövő év elejétől át kívánják adni a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak – döntött a tolnai képviselő-testület legutóbbi rendkívüli ülésén.

A szeretetszolgálat lesz a Tolnai Idősek Otthona új fenntartója

A kép illusztráció.

Mint azt megírtuk, júniusban úgy határoztak a képviselők, hogy a város kilép az otthont fenntartó szekszárdi vezetésű társulásból, és más módon – lehetőleg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által – kívánja működtetni az intézményt.

A szeretetszolgálat pozitívan fogadta az önkormányzati megkeresést, a tervek szerint január elsejétől át fogja venni az otthont. Appelshoffer Ágnes polgármester a testületi ülésen elmondta, hogy felkészült, szimpatikus emberekkel tárgyalt a szeretetszolgálat részéről. A városnak a tervek szerint nem kell majd hozzájárulást fizetnie az intézmény működtetéséhez. (A fenntartóváltás éppen azért került napirendre, mert a társulásban egyre nagyobb mértékű, idén már több tízmillió forint hozzájárulást kellett fizetnie a tolnai önkormányzatnak.) A szeretetszolgálat átveszi az intézmény eddigi munkatársait is.

A polgármester úgy vélte, hogy mind az otthon lakói, mind az ott dolgozók számára jobb jövőt biztosít majd a fenntartóváltás.

Az átadás első lépéseként az önkormányzatnak befogadási kérelmet kell benyújtania a szeretetszolgálathoz. Ez most megtörtént, ezután kezdődnek a hivatalos tárgyalások a részletekről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában