Érdekes ember volt, nem csupán egy intézmény névadója

Az emlékezés apropója az volt, hogy névadójuk szeptember 22-én lett volna 76 éves. Az immár 26 éve elhunyt Solymár Imre munkásságát sajnos ma már egyre kevesebben ismerik a városban, a fiatalok is csak annyit tudnak róla, hogy ő a könyvtár névadója. Ezért úgy gondolták a könyvtárosok, hogy ezt a napot annak szentelik, hogy minél többen megismerjék e jeles helytörténész életútját, munkásságát. 

– Erre szolgált egy hagyományos és online kvíz, melyet a könyvtár honlapján is olvasható életrajz segítségével könnyedén kitölthetett bárki; a kitöltők között pedig könyvjutalmat sorsoltunk ki – hangsúlyozta a program szervezője, Asztalosné Illés Tamara. – A délelőtt folyamán középiskolás osztályok látogattak el a könyvtárba, melyek játékos feladatok során, nyomkeresős csapatverseny formájában tudhattak meg információkat Solymár Imre életéről, munkásságáról. 

A nap zárásaként 17 órakor egy kerekasztal-beszélgetésen emlékeztek meg a névadóról Dr. Szőts Zoltán, Chlebovics Miklós és Tóth István Zsolt, mint Solymár Imre egykori barátai, író- és turista társai. Dr. Szőts Zoltán, mint a Völgységi Múzeum volt igazgatója, szintén jeles helytörténész természetesen elsősorban a mintegy 17 évnyi közös munkáról mesélt. – A mai napig, ha kutatok, először azt nézem meg, mit írt erről Imre – mondta az egykori igazgató. 

Elmondása szerint Solymár Imre az utolsó polihisztorok közé tartozott, hiszen közgadászként, helytörténészként, természetjáróként is kiemelkedőt alkotott, és számos téma érdekelte. Ezt bizonyítandó sok újságcikket hozott, melyeket ő megőrzött és címüket felolvasta a közönségnek is. Mesélt Solymár Imre könyveiről, tanulmányairól is, illetve utóéletét is részletezte.

– Mondhatjuk, hogy van kultusza – hangzott el – hiszen amellett, hogy a könyvtár is életben tartja emlékét (névadásával és emlékszobájával is), a mai napig vannak túrák a Csengő-forrásnál lévő emléktáblájához, kirándulások a Györében felállított kopjafájához. 

Chlebovics Miklós és Tóth István Zsolt elsősorban a Perczel Mór szülőházának és parkjának botanikai és történeti nevezetességei Bonyhádon című kötet megszületését megelőző közös munkáról meséltek, hiszen a mű alapja Solymár Imre 1985-ös tanulmánya. Mindketten turista társai is voltak, így felidézték a közös túrázásokat is, például a Perczel-emléktúrákat, melyek zárópontja a Perczel-sír volt, melynél Solymár Imre mindig érdekességeket, anekdotákat mesélt Perczel Mórról.

Chlebovics Miklós egy verset is felolvasott, melyet még iskolás korában írt a névadó – talán kevesen tudják, de ezzel is foglalkozott. Tóth István Zsolt pedig elmesélte, hogy Solymár Imre mindig azt tanácsolta neki, hogy nagyon fontos mindent dokumentálni, ezért mindig mindent lejegyzett, például a falvakban tett, kutató jellegű látogatások során. 

– A három beszélgetőpartner segítségével nem csak azt ismerhette meg a közönség, hogy milyen helytörténész, közgazdász vagy természetjáró volt Solymár Imre, hanem azt is, hogy milyen ember. A közönségből, melynek soraiban a családtagok is ott ültek, többen is hozzászóltak a beszélgetéshez, így emlékezve közösen, méltó módon Solymár Imrére – emelte ki a könyvtáros.

„Solymár Imre 1947. szeptemberében Bonyhádon született. Abban a sajátos bonyhádi miliőben nőtt fel, melyet az etnikai és vallási sokszínűség, a kisebbségi lét jellemzett. A középiskolai tanulmányait a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskolában végezte. Már középiskolás korában kialakult helytörténeti és közéleti érdeklődése. Az országos statisztikai és kulturális pályázatokon való részvétele mellett az iskola önképzőkörének egyik vezetője lett. A Bonyhádi Közgazdászban – az iskola lapjában – közzétett cikkei íráskészségéről tanúskodtak. 1966-ban jeles eredménnyel érettségizett.

A Számviteli Főiskola elvégzése után banktisztviselő lett, közben diplomát szerzett a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Hét éven át banktisztviselő volt Bonyhádon, majd néhány évig tsz-főkönyvelő Nagymányokon. 1977-1983 között a Tolna Megyei TSZ Szövetség közgazdasági munkatársa volt. Ezután rövidebb ideig közgazdasági osztályvezető lett a szekszárdi Mezőgépnél, majd főkönyvelő a decsi tsz-ben. 1987-től a Magyar Nemzeti Bank Tolna Megyei Igazgatóságának közgazdásza, majd 1993 júliusától megyei igazgatója volt.

Munkásságát közgazdasági témában három részre oszthatjuk. Tsz-es korában a Számvitel és Ügyviteltechnika, valamint a Gazdálkodás, Tsz-szövetséges időszakában a Gazdálkodás és a Magyar Mezőgazdaság című folyóiratokban jelentek meg írásai. Mint jegybankosnak szakmai írásait a Bankszemle című lap közölte.

Történeti-néprajzi-irodalomtörténeti-névtani munkásságában közös, hogy szinte valamennyi munkája Bonyhád-, illetve Völgység-kutatás. Három évtizeden át a következő helytörténeti témákkal foglalkozott: Bonyhád neve, a Bolyha kérdés, Bonyhád földrajzi nevei, utcanevei. Tanulmányt írt a Völgység történetéről, egy másik tanulmányában összegyűjtötte a Völgység három etnikumának falucsúfolóit. Feldolgozta a györei születésű Náray Antal irodalmi munkásságát, megírta a Völgység irodalomtörténetét. Egy évtizeden át dolgozott Györe és Izmény történetén.

Kiemelten foglalkozott olyan témákkal, mint a cikói Ótemplom, a hidasi haranglopás, a híres régész, Wosinsky Mór kényszerű távozása a Völgységből. Társszerzőként jegyzett kiadványai közül a dr. Kolta Lászlóval közösen jegyzett Válogatott dokumentumok a Hűséggel a Hazához mozgalom történetéhez című, 1994-ben megjelent kötetnek nemzetközi visszhangja volt, a Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához címen, 2000-ben megjelent forrásközlést pedig Benda Kálmán „nemzeti gondolkodásunkban kiemelkedő” alkotásnak tartotta.

További jelentős munkái: A bonyhádi utcanevek története; Az élet megindul (Bonyhád a 18-20. században), Bonyhád földrajzi nevei (Budapest, 1981), A történeti Völgység; Bonyhád – hajdan Bonyha (Bonyhád, 1987), A pénz és hitélet Szekszárdon (Szekszárd, 1996), Fejezetek Györe történetéből 1235-1948 (Szekszárd, 1997).

Mentalitástörténettel az 1982-es szekszárdi regionális mentalitás konferencia kapcsán, dr. Pisztola Ferenc főorvos hatására kezdett foglalkozni. Előadásainak tanulmánnyá fejlesztett szövege az Orvostörténeti Közleményekben jelent meg. Néhány munkája a közgazdaságtan és gazdaságtörténet témaköréből való. Ilyen például a Perczel Mór nemzetgazdászati ismeretei forrásáról szóló tanulmánya a Dunatájból vagy a kakasdi örökváltsággal foglalkozó előtanulmányai.

Helytörténeti munkáinak száma meghaladja a 120-at, gyakori helytörténeti előadó volt Bonyhádon és Szekszárdon. Előadója volt történészkonferenciáknak, alapítója a bonyhádi Honismereti Körnek és a Múzeumbarátok Körének, titkára a Magyar Történelmi Társulat Tolna Megyei Szervezetének, első elnöke a Völgységi Tájkutató Alapítványnak. Szerette a természetet, szívesen túrázott. Aktív tagja volt a Völgység Turista Egyesületnek és a Mecsek Egyesületnek.

Kitüntetései: Babits Mihály-emlékplakett (1978), Perczel-díj (1994), Tolna Megyei Millecentenáriumi Emlékérem (1996). 

1997 júliusában hunyt el Bonyhádon. Munkássága elismeréseként 2001-től a Bonyhád Városi Könyvtár, 2013-tól a város egyik utcája is az ő nevét viseli. Tiszteletét a Mecsek Tolna megyei szakaszának legmagasabb pontján és a Györében állított kopjafa, a Csengő-forrásnál nevét jelölő márványtábla, a helyi könyvtárban létrehozott emlékszoba, valamint a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség által szervezett Solymár-emléktúrák ápolják.

2003-ban jelent meg A Dél-Dunántúli németek mentalitása (Die mentalität der Deutschen in Südtransdanubien) című könyve. E kötetének lektora, dr. Szita László így jellemezte: „A magyarországi nemzeti kisebbségek történetének kutatásában egyedülállóak Solymár Imre német mentalitástörténeti eredményei. Míg a horvát, román, szlovák nemzetiségeink mentalitásáról csak apró szilánkok vannak, a szerző esetében egy szisztematikus feltárásról beszélhetünk.A kérdés nemzetközi irodalmát is jól ismerte és rendkívül alapos vizsgálódásai széleskörű forrásokra alapozottak. A völgységi táji adatbázis fokozatosan szélesedett regionális szintre, de megállapításai a dunai svábság népi arculatára is általánosíthatóak és nemzetközi tudományos szinten elismertek.” - írja a Völgységi Füzetek, Bonyhád Lexikon.