2023.09.12. 17:30
Határon túl szerzett tapasztalatokkal gazdagodott Gerjen
Romhányi Károly, Gerjen polgármestere az elmúlt hetekben két testvértelepülésükön, a belarusz Astravets városában és a Maros megyei Balavásáron járt.
Két határontúli testvérvárosban is hasznos tapasztalatokat gyűjtött az utóbbi hetekben Gerjen vezetése (Beküldött fotó)
A polgármester augusztusban a belarusz Astravets városában azokat a munkahelyteremtő lehetőségeket tanulmányozta, amelyek hosszú távon segíthetik Gerjen megmaradását is, az elmúlt hétvégén, az utóbbi időben fejlesztési támogatásokra rendkívül sikeresen pályázó Maros megyei Balavásáron pedig a projektelőkészítést tanulmányozták a gerjeni hivatal szakembereivel együtt.
Romhányi Károly lapunknak elmondta, Gerjen mindig kiemelt figyelemmel kísérte nemzetközi kapcsolatait. Testvértelepüléseikkel rendszeresen tartják a kapcsolatot, ápolják korábbi kulturális, oktatási és egyéb együttműködéseiket, ugyanakkor közösen is keresik a jövő kihívásaira a megoldásokat. Fontosnak tartják ugyanis, hogy a testvértelepülési kapcsolatokban rejlő lehetőségekre is megújult szemlélettel tekintsenek.
Belarusz testvértelepülésükkel 2019-ben írtak alá együttműködési nyilatkozatot, majd 2021-ben testvértelepülési megállapodást kötöttek. Romhányi Károly, polgármester legutóbb idén augusztusban látogatta meg Astravets városát, hogy új lehetőségeket keressen községe számára. A polgármester ugyanis úgy véli, Gerjen hosszú távú megmaradását segítheti, ha helyben sikerül több munkahelyet teremteni. Mint mondta, szeretné, ha a jövőben több lehetőség lenne a gerjenieknek helyben elhelyezkedni.
– Keressük az utat, ahhoz hogy már ne csak gyorsan tudjunk közlekedni – zsáktelepülési mivoltunkat magunk mögött hagyva – hanem helyben találjunk munkahelyet a fejlesztéseknek köszönhetően – mondta. Utazása során ezért több munkáltatót meglátogatott és kifejezetten örömmel látta, hogy vannak köztük olyanok, akik kiemelten figyelnek a női munkavállalókra. Romhányi Károly olyan cégekkel beszélgetett, akik ismertették humánerőforrás politikájukat, tapasztalataikat, fejlesztési céljaikat.

A megújult szemlélet nemcsak a fejlesztésekben, munkahelyteremtésben mutatkozik meg, hiszen szeptemberben a gerjeni hivatal munkavállalói Romániában, a Maros megyei Balavásáron jártak tanulmányúton. Romhányi Károlytól megtudtuk, a város polgármesterével folyamatos a kapcsolattartásuk. Innen is tudja, hogy az erdélyi településnek az elmúlt időszakban kifejezetten sok sikeres pályázata lett, folyamatosan fejlődnek. A balavásáriak ezért meghívták a gerjeni hivatali dolgozókat, hogy közvetlenül ismerhessék meg, hogyan készítik elő projektjeiket, miként valósítják meg azokat.
Továbbá közigazgatási tapasztalatokat cseréltek és a közös hivatalok működését tekintették át, feltérképezve a hasonlóságokat és az eltéréseket. Romhányi Károly úgy véli: ez a munka mindig nagy kihívás nekik is, hiszen nemcsak egy jó stratégiát kell megálmodni, aztán sikeresen pályázni, hanem komoly háttérmunkával jár egy-egy beruházás elszámolása, ellenőrzése.
A tapasztalatszerzésen túl az utazás egyben csapatépítés is volt a gerjeni delegációnak, hiszen az elmúlt egy évben hivatalunkba új kollégák is érkeztek, voltak visszatérő és új munkatársak is. Jó volt egymást jobban megismerni, igazi közösségé válni – fogalmazott a településvezető.