Ünnepség

2024.06.14. 11:37

Cigány népismeretből bizonyítottak a gyulaji gyerekek

A gyulaji gyerekek bizonyították, hogy kiválóak cigány népismeretből.

Révészné Hanol Erzsébet

Kitűnő eredményekkel zárták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Galló József Általános Iskolájának diákjai az Országos Általános Iskolai Nemzetiségi Tanulmányi Versenyt. Cigány népismeretből a hatodik osztályos Léber Krisztián a második helyen végzett, míg az ötödikes Ignácz Melissza Fatima különdíjban részesült. A díjátadót a Pest Vármegyei Kormányhivatal Kossuth Lajos dísztermében tartották, az ünnepség után pedig a gyerekek kívánságait teljesítve, bejárták Budapest fővárosát és a Duna-partot.

Léber Krisztián és Ignácz Melissza Fatima a budapesti díjátadón
Léber Krisztián és Ignácz Melissza Fatima a budapesti díjátadón
Fotó: Facebook

Lacza Ildikó intézményvezető elmondta, hogy a gyerekek a februári írásbeli forduló eredményei alapján kaptak meghívást a szóbeli döntőre, amelyre egy saját gyűjtésen alapuló prezentációval kellett készülniük. Krisztián témája a főzéssel volt kapcsolatos, amelyben a gyulaji erdőben található, ájus nevű vadhagymát mutatta be, és arról is beszélt, hogy a nagymamája például pogácsához használja fel a növényt. Fatima a nemzetiségi motívumok különböző megjelenéseiről készített el összefoglalót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában