Mindennapi bosszúságok

A hazai utakon egyre több az olyan szabálysértő, aki szemrebbenés nélkül hajt át a piroson, lépi túl a sebességhatárt. Az útburkolati jelzések, a zebrák, a záróvonalak és a sorompó pedig nem létezik számára. A vásárlói szokások is számos kivetnivalót hagynak maguk után. A tolakodás, a lökdösődés, a sorban állás gyakorta próbára teszik az idegeimet. Az utóbbi időben egyre nehezebben viselem, ha feleslegesen megvárakoztatnak, ide-oda küldözgetnek az orvosnál, vagy „betaszítanak” a hivatali bürokrácia útvesztőibe. 

Bármennyire türelmes embernek számítok, időnként nálam is elszakad a cérna. Lehetőség szerint el is mondom a véleményem, vagy ha nem sikerül, egy ideig elpufogok a történteken. A párom néha meg is szokta jegyezni, hogy túl sokat morgolódok. Tudom, igaza van, mert sok esetben nem lehet széllel szembe menni, ám ha birka módon benyelünk mindent, nem sok esélye van annak, hogy ha csak egy kicsit is, de változtassunk a dolgokon. Tudva lévő ugyanis, hogy néma gyereknek az anyja sem érti a szavát.