2024.07.22. 10:19
Kilencven éve született a teveli asszony
Fazekas Attila, Tevel polgármestere személyesen köszöntötte születésnapja alkalmából otthonában a 90 éves Illés Ferencnét, Brigitta nénit.

Fazekas Attila, Tevel polgármestere köszöntötte fel a 90 éves Illés Ferencnét, Brigitta nénit (Beküldött fotó)
Illés Ferencné, Brigitta néni 1934. július 20-án született Hadikfalván, így a hétvégén lett kilencven éves. A második világháború idején szüleivel és öt testvérével együtt Bukovinából települtek Magyarországra. Először Bácskán keresztül Zombára érkeztek, majd Tevelre, a Dorogi utcába költöztek. Brigitta néni már Hadikfalváról ismerte későbbi férjét, Feri bácsit, akivel 1955. november 18-án kötöttek házasságot Tevelen. Házasságukból két leánygyermek született.

Forrás: Facebook
Brigitta néni és Feri bácsi két alkalommal is visszalátogattak Hadikfalvára, hogy felidézzék fiatalkori emlékeiket. Az idők során Brigitta néni dolgozott pékségben és a gazdaságban is, de végül a cipőgyárból ment nyugdíjba. Feri bácsi sajnos 2009-ben elhunyt, ám Brigitta néni sosem maradt magára: két lánya, öt unokája és öt dédunokája gondoskodnak róla és bearanyozzák mindennapjait.
Fazekas Attila polgármester szívből jövő jókívánságokkal köszöntötte Brigitta nénit, otthonában. „Még egyszer kívánok boldog születésnapot és jó egészséget a családja körében!” – zárta köszöntőjét a polgármester.