2024.07.03. 17:30
Liebhauser János: elhúzódik a könyvtár költözése (videó)
A munka java még hátravan, de lassan valóra válik a bő félévszázados álom, megkezdődik, megkezdődött az Illyés Gyula Könyvtár honfoglalása a Szekszárdi Tudásközpontban.
A háború után az országban elsőként Szekszárdon épült új megyei könyvtár, de már tíz évre rá kiderült, a Széchenyi utcai könyvek háza kicsi lett. Készült aztán sok terv egy új építésére, de az évtizedek során valamennyi elképzelés dugába dőlt. Végül a Modern Városok Program során megépült a hajdani laktanya területén a Szekszárdi Tudásközpont, amelyben a levéltárnak és a könyvtárnak is lesz bőven helye.
Nagyszerű lett az épület
A korszerű épület tavaly nyárra elkészült, de – mert Isten malmai manapság is néha lassan őrölnek – sokáig üresen állt, s az új falak közé csak tavasszal kezdett beköltözni az élet. Ugyan már tartottak ott szakmai rendezvényeket – mondta Liebhauser János, az Illyés Gyula Könyvtár igazgatója. Két hete az országos konferenciát is, és a résztvevők megcsodálták a nagyszerű épületet.
A konferenciateremben, meg a folyosókon is írók portréi. Kárpáti Éva festőművész alkotásai. Sok kortárs írót személyesen ismert, de megfestette a magyar irodalom klasszikusait is. Egy ajtó mögött a gépház, a tetőt borító napelemek termelte árammal működő hőszivattyúk hűtik, télen pedig fűtik majd az épületet.
Van oktatóterem, a dolgozóknak korszerű irodák, még kis kávézó, konyha is, egy külön kis terem, ahol majd a könyvtár több ezer bakelitlemezéről is lehet zenét hallgatni. Az elegáns kölcsönző, s jókora termek, tele polcokkal, azok viszont még üresek. Mert a költöztetés, amelyet hajdan az elmúlt nyárra, az augusztusi szünet idejére terveztek, húzódik.
Sokáig tartott a pályáztatás, hosszas, mindenre kiterjedő egyeztetések folytak, de most már megvan, hogy melyik az a két cég, amelyik közül majd az egyik átviszi a Széchenyi utcából új helyére a többszázezer darab, mintegy hatezer folyóméternyi könyvet.
A levéltár is költözhet
Fontos előrelépést jelentett Szekszárd Közgyűlésének múlt csütörtöki döntése is, amelynek alapján aláírhatják a levéltárral a használati szerződést, így adott már a jogalap az irodák átköltözésére. Egyébként a Nemzeti Vagyonkezelő is nemrég adta át a Nemzeti levéltárnak az épületet.
A könyveket – ha meglesz, ki a költöztető – előbb az Augusz utcai gyermekkönyvtárból viszik az új helyre, mert az ma a Szakképzési Centrum kollégiumában van, amelyet, érvényes pályázat alapján, még az idei év végéig át kell építeni.
Liebhauser János beszámolt a menetrendről
Elkészült a költöztetés pontos menetrendje. Eszerint előbb a szabadpolcokra kerül fel mintegy másfélezer folyóméternyi könyv, hogy a kölcsönzésben a legkisebb legyen a fennakadás, és majd azt követően telnek meg a raktárak.
A könyvtár viszont nem csak a könyvek tárháza. Ott gyakorta vannak bemutatók, irodalmi, kulturális rendezvények. Ezek – mondta az igazgató – a költözés ideje alatt a jelenlegi helyen, a Széchenyi utcában lesznek, és ugyanitt lesz a könyvkölcsönzés is. Ősztől viszont szeretnék a klubfoglalkozásokat már az új könyvtárban megtartani.
Szándékuk ezt az évtizedek óta várt, s most is kicsit lassan megvalósuló költözést minél zökkenőmentesebben, csak egy-két napos bezárással megvalósítani.
Teol.hu videó
- Magyarország legjobb fotói között sétálgathat a Városligetben – videóval
- A Galuska fesztiválon ünnepelték harmincadik évfordulójukat (galéria és videó)
- Vármegyénk egyik legrégibb iskolája ünnepélyen emlékezett meg múltjáról (videó)
- Haditornán állták a sarat a fiatalok (videó)
- Múltidéző kiállítás nyílt Kaposszekcsőn (videó)