Olimpia

Kialudt a láng. Vasárnap este a Tuileriák kertje felett lebegő léggömbből Léon Marchand négyszeres olimpiai bajnok áthozta egy mécsesben a stadionba, ahol később a kontinenseket képviselő hat sportoló elfújta. A XXXIII. olimpia véget ért.

Csodálatos volt ez a bő két hét. Nagyszerű eredmények születtek, s amire korábban nem volt példa, létrejött a nemek egyensúlya, az úgymond gyengébb nem képviselői sem voltak kevesebben, mint a férfiak.

Azért egy-két dologban más volt ez a verseny, mint amelyeket többezer éve Zeusz tiszteletére a görögországi Olümpiában tartottak négy évenként. Akkor a nemes versengés idejére mindenütt megszűntek a háborúk, ma viszont világszerte dörögtek a fegyverek. Aztán, bár nem hangoztatják, bővült az olimpia jelmondata, a citius, altius, fortius, gyorsabban, magasabbra, erősebben, egyesek hozzátették, hogy ravaszabban is. A koxolás, a doppingszer korábbi divat volt, ma már a WADA ezt jórészt visszafogta, ezen az olimpián a fiú vagy lány ügy kavarta fel a kedélyeket.

Összegezve a sportünnepet, az olyan volt, mint az életünk. Kemény, kitartó munka nyomán csodálatos eredmények születtek, de sokan csak fanyalogtak a nyitóünnep, a papír ágy, a Szajna vize miatt. Hétköznapjainkban is vannak eredmények, hiszen mindent összegezve jobban élünk, mint évtizedekkel ezelőtt. Mégis inkább a hibákra koncentrálunk, azt figyeljük, mi a rossz. Miközben valljuk, hisszük, hogy a rossznak mások csak az okozói. Mi, mert mi mindig a jóra törekszünk, hibátlanok vagyunk.