Teol.hu videó

2024.09.24. 20:00

A gemenci vad számára a kerítés nem akadály (videó)

Bogyiszlótól Bátáig húzódik az erdőség mentén a kerítés. Az azonban nem jelent leküzdhetetlen akadályt, a gemenci vad megtalálja a kiutat. Árvíz idején is védett, élelemmel ellátott területre húzódhat. Legfontosabb a nyugalom lenne.

Szeri Árpád

A gemenci vad képes együtt élni az időről-időre visszatérő árvízzel. Így tesz ezen a tájon évszázadok, sőt, bizonyára évezredek óta és ez az ösztön a génjeibe ivódott. Ma is megtalálja a veszélyhelyzetből a kiutat.

Gemenc_Mk_0019
Szeptember 23-án tetőzött a Duna a Gemencben. Az árterületen hozzávetőlegesen 2-3 méter magasan áll a 9 fokos víz (Fotó: Makovics Kornél)

Védelmező helyszínek állnak rendelkezésre

Méghozzá szó szerint, azzal együtt, hogy az erdőterületet gyakorlatilag Bogyiszlótól Bátáig egy kerítés övezi. Ez az építmény nem mai keletű.

– Közel száz éve, 1924 és 1935 között épült – mondta el lapunknak Fodermayer Vilmos, a Gemenc Zrt. vezérigazgató-helyettese. – Az ok egyszerű, az akkori tulajdonosok, tehát a kalocsai érsekség, a bátaszéki központú Királyi Közalapítvány, valamint a bátai gazdák így próbálták megakadályozni azt, hogy a vad komoly károkat okozzon a növényi kultúrában. Ez a kerítés tehát az említett időpont óta áll, többszöri felújítás mellett. Létével, bármennyire is meglepő, a vad is pontosan tisztában van.

Fodermayer Vilmos egy újabb, a laikusok számára nem igazán ismert információt is említett. Jelesül azt, hogy a kerítés és a mostani fővédvonal között majdnem végig erdőterület húzódik. Ezekre a védelmező helyszínekre a vad képes kiváltani – kimenni – és ezt árhullám idején meg is teszi. Itt, a Zrt. jóvoltából, állandó jelleggel talál magának takarmányt, nem véletlen, hogy ezek a népszerű területek ilyenkor sok erdőlakót vonzanak. A külső oldal bizonyos szakaszain nincs erdő. Viszont az árvízvédelmi töltés belső oldalának alacsonyabban fekvő pontjaira, a menedéket kínáló körtöltésekre a vad ugyancsak képes behúzódni.

A gemenci vad menedékre talál

– Legutóbb közel hetven évvel ezelőtt, 1956-ban volt szükség a kerítés megnyitására, miután árvíz idején több helyen átszakadt a töltés – folytatta a vezérigazgató-helyettes. – Azóta sem volt példa ilyen eljárásra. A vad most is találhat magának kijáratot, így az 55-ös úton, a Keselyűsi úton, Bátánál és még sorolhatnám. De igen ritkán hagyják el az erdőt ezeken a kijáratokon az állatok, hiszen azt is tudják, hogy a mezőgazdasági területeken nem lenne számukra takarás. Mindent összegezve tehát a lényeg az, hogy a gemenci vad, a kerítés ellenére, bőven talál magának ármentes, védett erdőterületet, ahol ráadásul táplálék is rendelkezésére áll.

A gemenci vad
Fodermayer Vilmos saját, sok éves tapasztalatból is tudja: a gemenci vad megtalálja a kiutat
(Beküldött fotó)

Amire most szükségük van ezeknek az állatoknak, az nem más, mint a nyugalom. A Gemenc Zrt. nem véletlenül kérvényezte a vármegyei kormányhivataloknál– a Duna mindkét oldalán – a szomszédos vadászterületeken vadászati tilalom elrendelését, ami meg is történt. Fodermayer Vilmos abban is bízik, hogy a folyó apadásával párhuzamosan alábbhagy a vadakat éppen ilyenkor fürkésző „katasztrófaturisták” látogatása is. Mert a valóságos gond ebben az esetben nem az állatokkal van.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában