2024.09.10. 09:55
Idén is lesz jótékonysági online árverés
Idén is – immár ötödik éve – rendeznek jótékonysági online árverést Tolnán, a Tedd szebbé a karácsonyt! programban, a Tolnai Családsegítő Központ (CSSK) szervezésében. Az akció során vállalkozások, magánszemélyek által felajánlott értékekre lehet licitálni az interneten. Az így összegyűlő pénzből hátrányos helyzetű gyerekeket, családokat, időseket ajándékoznak meg karácsony előtt.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Az évek során egyre több felajánlás érkezett a felhívásra és egyre nagyobb összeg folyt be a licitálás során. Mint azt Székelyi Anikó, a CSSK vezetője elmondta, nagyon hálásak azoknak a felajánlóknak, akik immár ötödik éve támogatják a kezdeményezést. De lesznek új felajánlók idén is, köztük számos híresség jelezte előzetesen, hogy csatlakozik a felhíváshoz. Csepregi Éva például már küldött is egy dedikált kalapot, rajta kívül Bereczki Zoltán, Köllő Babett, Fejős Éva, Böjte Csaba, Vámosi Robi vagy Kiszel Tünde sem zárkózott el az akció támogatása elől.
A felajánlásokat – amelyek lehetnek kézműves termékek, ajándéktárgyak, tartós élelmiszerek, szolgáltatások, képzőművészeti alkotások, könyvek, borok, stb. – szeptember végéig várják a Tolnai Családsegítő Központban.