2024.09.09. 11:22
Kegyetlenül kivégzett romáknak állítottak emléket
Szó szerint kivégezték a Lengyelen élő romák jelentős részét 1944 november 30-án a betörő szovjet csapatok elől menekülő csendőrök. Az áldozatoknak valószínűleg azért kellett meghalniuk, mert többen közülük orosz kapcsolatokat is ápoltak, ez pedig félelmet keltett a kegyetlen gyilkosokban. A puskával és gránáttal kivégzett nőknek, gyerekeknek és férfiaknak most, szombaton állítottak emlékművet a Tolna Vármegyei Cigány Önkormányzat kezdeményezésére és a környéken működő kisebbségi önkormányzatok összefogásának köszönhetően.
A márványból készített emlékművet a Tolna Vármegyei Cigány Önkormányzat megbízásából Amrein István, váraljai mesterember készítette el. A talapzat kialakítására pedig a kisvejkei, az aparhanti és a lengyeli roma önkormányzatok közreműködésével került sor.
A márványtáblára a brutálisan kivégzett 14 áldozat neve került fel. Közülük a legfiatalabb mindössze kétéves volt. A veszedelemről néhány évvel ezelőtt a konfliktuskutato.hu emlékezett meg. Amint írták: „A szovjet csapatok 1944. november 30-án a Tolna megyei Tevel község közelébe értek. A hatóságok elrendelték a helyi csendőrőrs aznapi kiürítését. Timár Lajos főtörzsőrmester parancsba adta embereinek, hogy mielőtt elhagynák a térséget, ki kell végezniük a szomszédos Lengyel községben lakó cigányokat. ... A támadók kora délután értek a cigánysorra. Két csendőr a közeli domboldalon helyezkedett el, hogy az esetleg menekülő romákra kedvező pozícióból tüzelhessenek. A többiek felsorakoztatták a cigányokat és lőni kezdtek rájuk. Többen meghaltak, mások menekülőre fogták, de a domboldalon várakozó csendőrök tüzébe kerültek. Néhány roma befutott a házakba, de a támadók utánuk lőttek és kézigránátokat is hajigáltak az épületekbe.“
Orsós István, a Tolna Vármegyei Cigány Önkormányzat elnöke most azt mondta portálunknak, évek óta szerettek volna emlékművet állítani a meggyilkolt romáknak, ám eddig anyagi lehetőségeik ezt nem tették lehetővé. Ezért is voltak igazán boldogok, hogy erre most, 80 évvel a gyilkosságokat követően sort tudtak keríteni.