Emlékezet

2024.09.15. 16:14

Méltó módon emlékezik Havasi Jánosra Kaposszekcső (képgaléria)

Nem mindennapi eseményre került sor vasárnap Kaposszekcsőn: a település két temploma által közrefogott téren Havasi Jánosnak, a faluból származó újságírónak, jogásznak állítottak egész alakos szobrot, valamint emléktáblát is lelepleztek. A teret pedig, ahol az emlékművek állnak, mostantól dr. Havasi János térnek hívják.

Bencze Péter

Ünnepélyes keretek között leplezték le Havasi János szobrát vasárnap Kaposszekcső főterén. Az újságíró, jogász, diplomata egészen tizennyolc esztendős koráig a Dombóvárhoz közeli kis faluban élt, és haláláig kötődött a községhez. A szobor Varga Gábor dombóvári szobrászművész munkája, és méltó helyet kapott azon a téren, amelyet magáról dr. Havasi Jánosról neveztek most el. A közelben álló, egykoron tejcsarnokként funkcionáló, most közösségi épületként szolgáló épület falán emléktáblát is elhelyeztek a tiszteletére.

Havasi János szobra a családja körében.
Havasi János szobra a családja körében.
Fotó: Finta Viktor

A szobor és az emléktábla leleplezése előtt a kaposszekcsői evangélikus templomban tartott megemlékezésen Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy Havasi János elkötelezetten támogatta a határon túli magyar közösségeket és a hazai nemzetiségek sorsát. Számos közéleti szerepvállalása mellett a Kós Károly Kollégium vezetőségi tagja volt, és a magyar egység ügyét szolgálta mind újságírói munkájával, mind közéleti tevékenységével.

"Havasi János végtelenül szerény, becsületes és tisztességes ember volt, akit mindenki szeretett és tisztelt. Élete és munkássága máig iránytűként szolgál sokak számára"

 – fogalmazott Potápi. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Havasi János egész életében az egységes magyar nemzetért dolgozott, és, hogy a helyi közösség szoborállítása is annak bizonyítéka, hogy ez a szellemi örökség máig élő.

Havasi János családja is jelen volt

A megemlékezésen részt vettek Havasi János hozzátartozói, köztük özvegye, Havasiné Orbán Anna, valamint fiai, Havasi Dániel és Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár. Havasi Dániel meghatottan emlékezett meg édesapjáról, aki számos szállal kötődött szülőfalujához, és utolsó írásaiban is gyakran merített falusi történetekből. 

"Apám szerénysége nehezen összeegyeztethető a szoboravatás fényével, de biztos vagyok benne, hogy elfogadná, hogy a közösség ilyen módon emlékezik meg róla"

 – mondta.

A szobor elkészítését két vállalkozó, Parrag Gyula és dr. Beréti Zsolt, aki egyben a Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is, finanszírozták. Dr. Beréti Zsolt elmondta, azért állt egyből az ügy mellé, mert Havasi János hadisírkutatóként rengeteget tett annak érdekében, hogy feltárja a Magyarországról a második világháborút követően elhurcolt németek sorsát. A kamarai elnök beszélt arról, hogy az ő családjában is voltak, akik a szörnyűségek áldozatául estek.

Dr. Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja azt emelte ki, hogy a Havasi János által írt Lánykák, az idő eljárt című mű alapján készült Örök tél című film hiánypótló és rengeteg Tolna vármegyei elhurcoltnak állít emléket.

Badáczy-Csiba Zsuzsanna, Kaposszekcső polgármestere arról beszélt, hogy Havasi János rendkívül gazdag életútja példaként szolgál a településen élő fiataloknak, mutatva azt, hogy egy kistelepülésről indulva is lehetséges páratlan karriert bejárni.

Dr. Szenyéri Zoltán a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, Havasi János egykori alma matere igazgatójaként arról szólt, többször is volt alkalma az újságíró könyvbemutatóin moderátorként közreműködni, ami minden esetben felemelő érzés volt.

Páratlan életút volt az övé

Havasi János 1952-ben született, és élete során számos fontos pozíciót töltött be a magyar médiában és közéletben. Jogászként és újságíróként dolgozott, többek között a Dunántúli Napló és a Jelenkor szerkesztőségében, később a Duna Televízió és a Magyar Televízió jelentős műsorainak vezetője lett. Munkáját 2021-ben Herczeg Ferenc-díjjal ismerték el, ugyanebben az évben szülőfaluja, Kaposszekcső díszpolgárává választották.

Havasi János május 7-én hunyt el, és hamvait kívánsága szerint a kaposszekcsői evangélikus temetőben helyezték el. Élete és munkássága a magyar közéletben, az újságírásban és a nemzetközi kapcsolatokban egyaránt maradandó nyomot hagyott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában