Hajdan

2024.09.06. 07:30

Óriásponty akadt horogra Fadd-Domboriban

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

Képünk illusztráció

Forrás: MW

40 ÉVE Iskola avatás. Rendhagyó volt az alkotmánynapi nagygyűlés Bonyhádon. Már ami a helyszínt illeti. Iskolában ugyanis csak iskolai ünnepségeket szoktak tartani. Ezúttal azonban a városi megemlékezést tartották iskolában. Az új, 24 tantermes, III. számú Általános Iskola avatására került sor. Chrenóczy László, a kivitelező Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat műszaki igazgatóhelyettese jelentette: A bonyhádi III. számú Általános Iskola építését határidőre befejezték. Az épület helyiségeinek összalapterülete 6500 négyzetméter. (Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus 19.)

40 ÉVE BÁV műszaki áruház nyílt Szekszárdon. Amint Baka Ferenc, a boltcsoport vezetője elmondta, Szekszárdon a műszaki áruház megnyitása üzletpolitikájuk egy lépcsője, hiszen a használt és még jó minőségű áru forgalmazását a lakosság igényli. Ezért rendelkeztek úgy, hogy a szekszárdi Garay téri régi könyvüzletet átépíttetik műszaki áruházzá. A közönség négymillió forintos árukészletből válogathatott — mondani sem kell, hogy a legtöbb érdeklődő a híradástechnikai cikkek osztályán volt, régiség nincs, újdonság igen, meglehetősen magas színvonalú HiFi-berendezések és fotócikkek, nem alacsony áron. Kedden, a nyitás napján 350 fizető vevő 180 ezer forint értékű árut vásárolt, az érdeklődők száma megközelítette a kétezret. (Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus 23.)

40 ÉVE Óriásponty Fadd-Domboriból. Egy óriásponty akadt horogra Fadd-Domboriban. A mai emlékezők szerint horoggal ekkora halat még nem fogtak ezen a vízen. Így tehát ha nem is országos rekord, de helyi csúcsnak mindenképpen elkönyvelhetjük. A sikeres és jól felkészült horgász: Both József. A megakasztott és végül kifogott ikrás tükörponty hossza 82, kerülete 95 centiméter volt, súlya pedig 18 kiló 30 deka. Önetetős készségre, mirelit kukoricára kapott, a fárasztás 30 percig tartott. (Tolna Megyei Népújság, 1984. augusztus 22.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában