2024.09.13. 10:33
Újabb filmmaraton csökkenteni az élelmiszer-pazarlást
Harmadik évtizedébe lépett a versenysorozat, amelyben Kindl Gábor ötlete alapján telefonnal, fényképezőgéppel, kiskamerával huszonnégy óra alatt készített egy-két perces filmmel indulhatnak a résztvevők.
Húsz éve még Szekszárdra jöttek forgatni a versenyzők, de pár évre rá a program nemzetközivé lett, s a világ minden tájáról interneten küldték a filmeket. Évekkel ezelőtt pedig a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara partnerévé vált a kezdeményezésnek, s a hónap vége felé a Forgass a Földért Alapítvánnyal ismét megrendezik a Shoot4Earth/Forgass a Földért! 24 órás filmkészítő világversenyt.
A cél, mint volt korábban is, hogy ezekkel a filmekkel is segítsék a fenntartható, környezettudatos gondolkodás terjedését. Ennek a szellemiségnek a jegyében készültek a korábbi két évtizedben is a filmek, többek között a környezetről, a vízről. Most a feladat az lesz, hogy felhívják a figyelmet az élelmiszer-pazarlásra. Ez kapcsolódik az ENSZ programjához, amely szerint 2030-ig felére csökkentenék a globális élelmiszer-pazarlást. Becslések szerint a Földön évente 1,3 billió tonna élelmiszer megy kárba, miközben 828 millió ember éhezik. A verseny mottója: Egy Föld, egy film, egy esély. A felhívás így szól: „Egyetlen alma, egy marék rizs, egy szelet kenyér – mindez sokkal több, mint pusztán étel. Ez az életünk, a bolygónk. De mi történik, ha elpazaroljuk? A Shoot4Earth versenyen most lehetőséged van megmutatni, hogy minden falat számít.”
A verseny szeptember 28-án, mindenütt a helyi időszámítás szerint pontban nulla órakor kezdődik, s 24 órán belül kell, hogy interneten beérkezzenek a maximum 1 perces filmek. Újdonság lesz, hogy kizárólag mobil telefonnal lehet készíteni a felvételeket, s az is, hogy meghirdetik a mesterséges intelligencia, az AI segítségével készített videók versenyét is. Így az alkotások lehetnek hagyományos stábok által készített videók, mobillal, hagyományosan felvett és AI videók, amikor a hagyományos technikákat és mesterséges intelligenciát is használnak, s AI videók, amikor a filmet a mesterséges intelligencia készíti.
A filmkészítő játékra bárki bárhonnan jelentkezhet. Regisztrálni a verseny kezdetéig, a verseny hivatalos weboldalán, a www.shoot4earth.org címen lehet, nevezési díj nincs.
Az internetre feltöltött versenymunkákat a zsűri értékeli, amelynek Művészeti vezetője Karl Bardosh, a New York University professzora.