2024.09.07. 13:17
Újabb közterület "frissült fel" Szollár Zoltán körzetében
Mintegy háromszázhatvan kilogramm jó minőségű homokot vásárolt saját pénzéből Szollár Zoltán azért, hogy a körzetében levő egyik játszótéren található homokozót "felfrissítse". Az önkormányzati képviselő már a választási kampányban is arról beszélt: fontos, hogy a hozzá tartozó városrészben rendben legyenek a gyerekeknek és családjaiknak fenntartott közterületek.
Ezúttal egy apró, a Mérey utcában, a háztömbök előtt található játszótér újulhatott meg részben. Szollár Zoltánt a környéken élő családok keresték meg azzal a kéréssel, segítsen szebbé és komfortosabbá varázsolni az ott található homokozót. A képviselő nem volt rest, saját költségen vásárolt mintegy három és fél mázsa homokot, amit az ott élő apukával, Jóni Lászlóval terítettek szét a kicsik által kedvelt területen.
Ez a homokozó egyébként éppen néhány hónappal ezelőtt, májusban kapott új, fakeretet. Amint akkor arról beszámoltunk, a helyiek szeretnék azt is elérni, hogy a játszótér körbe legyen kerítve. Ennek érdekében komoly összefogás alakult ki a környéken élők között: egy helyi vállalkozó vállalta, hogy megveszi a kerítésnek való anyagot, és a szomszédokkal és a körzet önkormányzati képviselőjével együtt rakják majd azt fel.