Érzékenyítés

2024.09.19. 16:53

Újra fellobbant a Szeretet Lángja

A Szekszárdi Szüreti Napok nyitóprogramjaként idén is megrendezték a Szeretet Lángja című eseményt, amely különleges alkalom volt a társadalmi érzékenyítés és a mássággal élők elfogadása jegyében.

Farkas Eszter

Fotó: Makovics Kornel

Az esemény célja, hogy a segítséggel élő fiatalok és egészséges társaik közös produkciókon keresztül mutassák meg, milyen értékeket képviselnek, és milyen erőt hordoz magában a közös alkotás. A program már a műsorkezdés előtt megragadta a közönség figyelmét, ugyanis zenés hívogatóval invitálták a látogatókat, hogy csatlakozzanak az ünnepséghez. A rendezvény hivatalosan tizennégy órakor kezdődött, amikor a megnyitó ceremónia keretében fellobbant a Szeretet Lángja. Ez a gesztus szimbolizálta az összetartozást és a szeretet erejét, amely az esemény egészét áthatotta.

A megnyitóbeszédek során köszöntőt mondott Sefcsik Zoltán, a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye esperese, Zsikó Zoltán, a Tolna Vármegyei Közgyűlés alelnöke, valamint Kovács Lászlóné, a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületének elnöke. Mindannyian kiemelték, hogy a rendezvény egyedülálló lehetőséget biztosít a mássággal élők számára, hogy megmutathassák tehetségüket és hozzájáruljanak a társadalom érzékenyítéséhez.

A megnyitó után a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületének zenés műsora következett, amely különleges atmoszférát teremtett. A fellépők között volt Rákóczi Szilvia énekesnő, akit Gáti László kísért zenei aláfestéssel, valamint Pintér Zsolt gitár-ének produkciója és Miavecz Stella énekesnő léptek színpadra.

Az esemény a Szekszárdi Szüreti Napok nyitóprogramjaként nemcsak kulturális élményt nyújtott, hanem egy fontos társadalmi üzenetet is közvetített: a szeretet, az elfogadás és a közösség ereje minden akadályt képes legyőzni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában