Világnap

2024.10.01. 17:59

A Bartina táncosai, Vágó Bernadett és Miller Zoltán adtak ajándékműsort az időseknek

Fél évszázaddal ezelőtt, 1975-ben, Yehudi Menuhin javasolta, hogy október első napja legyen a zene világnapja, 1991-ben pedig az ENSZ közgyűlése az idősek világnapjává nyilvánította október elsejét. Kedden Szekszárdon, köszöntve a város szépkorú polgárait, mindkettőről megemlékeztek. Zsúfolásig megtelt a Babits színházterme.

Szepesi László

Az már sokéves hagyomány, hogy ezen a napon a város önkormányzata a Babits kulturális központban nívós műsorral, színházi előadással és vendéglátással köszönti a 65 évet megélt szekszárdi lakosokat, s a színházi előadás táncból és zenéből állt. Délelőtt tizenegy órakor kezdődött az első előadás, délután négykor pedig a másik, s mindkettőn majd zsúfolásig megtelt a Babits színházterme. 

vágó bernadett, miller zoltán
Vágó Bernadett és férje, Miller Zoltán. Fotó: Kiss Albert

A nézőket, akiknek ajándék volt ez a műsor, mindkettőn a város polgármestere, Berlinger Attila köszöntötte. Szólt arról, hogy ha valamennyi ünnepeltét összeadjuk, több évezrednyi tapasztalatra tettek szert a sok munkával töltött évtized során, amely hatalmas érték. Ezt is becsülik bennük, és kérte, azt adják tovább az utódoknak, hogy gyarapodjanak, kamatoztatva az elődök bölcsességét.

A műsorban felléptek a Tarsoly Zenekarral a Bartina Néptánc Egyesület legifjabb táncosai, a Töpörtyűk, a Sihederek és az Aprók. Műsoruk után lépett színpadra a Szekszárdhoz sok szállal kötődő Vágó Bernadett és férje, Miller Zoltán. A színész házaspár az idősek ifjúságát idézte meg legtöbb számával. Még a műsort követő fogadáson is dúdolta valaki a Hungária a múlt század nyolcvanas éveiben sokat játszott örökzöld slágerét, a Csókkirályt, s volt, aki pozitív életviteli tanácsként említette Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének itt is elhangzott egyik dalában, a Hajmási Péter, Hajmási Pálban, hogy ne búsulj rózsám, mert az egy garast sem ér.

Az ajándék előadásra, koncertre ezren fogadták el a város meghívását. A műsorral, majd a Babits kulturális központ márványtermében az azt követő kis fogadással fejezte ki Szekszárd önkormányzata az idősebb korosztály tagjai iránti tiszteletét, örömet okozva nekik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában