Léleképítő

2024.10.02. 20:00

Dr. Csókay András valóban hittel gyógyít

A tudomány evangelizációjára törekszik a híres professzor. Dr. Csókay András PhD. tűzte maga elé ezt a célt. A Léleképítő vendégeként vetített képes előadást tartott és tett tanúbizonyságot hitéről. Nevéhez fűződik – kollégáival együtt – a bangladesi sziámi ikrek szétválasztása.

Szeri Árpád

Dr. Csókay András személyében nemzetközi hírű idegsebészt, agykutatót köszöntött a Léleképítő sorozat újabb, keddi állomásán dr. Tóth Csaba Attila. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával zajló, értékrend erősítő program házigazdája bevezetésként aláhúzta, hogy a Léleképítő közössége nem vallási szekta. De ez alkalommal – folytatta – „a felettünk, köztünk, bennünk lévő Isten” többször fog szóba kerülni, mint általában. Következik ez abból is, hogy egy Homo Christianus –  krisztusi ember – fogadta el a meghívást.

Dr. Csókay András
Dr. Csókay András nevét egy bravúros műtétsorozat révén gyakorlatilag az egész világ megismerhette. A vendéget dr. Tóth Csaba Attila (bal oldalon) köszöntötte
Fotó: Mártonfai Dénes

Dr. Csókay András és a megpróbáltatások

A professzor mindenekelőtt megjegyezte, hogy személyéhez kötve már huzamos ideje különböző, gyógyászatinak nevezett terméket reklámoznak a legnagyobb közösségi portálon. Kérte a közönséget, hogy ezt a fajta hirdetést ne vegyék figyelembe, ugyanakkor ha tehetik, jelentsék az illetékes fórumokon. Majd feltette a kérdést, hogy  mennyire használjuk a Szentlélek ajándékait a ránk mért megpróbáltatásokban? Mert ha használjuk – hangzott válasza –, akkor minden megpróbáltatás nemcsak a javunkra válik, hanem derűvel, örömmel életerővel tölt el bennünket. Azt is elmondta, hogy huszonhat évvel ezelőtt, amikor visszatért gyermekkora hitéhez, akkor Istentől – belső hang formájában – küldetést kapott: tessék a tudományt evangelizálni!

Jóllehet – mutatott rá a professzor – a tudomány is a Szentlélek ajándéka, sehol máshol, semmilyen más szférában nincs akkora tiltakozás a názáreti Jézus ellen, mint a természettudományban. – A természettudomány, benne az orvostudomány, az is Istentől van, az is a teremtett világ dolgaihoz tartozik – hangsúlyozta. – És amikor az ember erről tanúságot tesz, akkor joggal számíthat mindenféle megpróbáltatásra, ütlegekre, de nem kell vele törődni, tovább kell menni.

A felejtéstől a megtérésig

Dr. Csókay András a házigazda által is említett nagy kérdésről, jelesül az abortuszról, azaz a terhességmegszakításról is megosztotta gondolatait. – Mi csak innen, a nőgyógyászati műtők poklából látjuk, ami ott történik – kezdte mondandóját. – Ez toronymagasan a világ legnagyobb problémája. Nincs olyan háború, ahol évtizedek óta minden nap százhúszezer emberi személyt kiirt másik emberi személy. Ez az abortusz.

Az emlékezetről szólva aláhúzta, hogy meg kell tanulnunk a felejtést. Ugyanis ha felesleges gondolatok tartanak bennünket fogva, az elvesztegetett időt jelent. A „memória aszkézis” értelmében arra érdemes emlékezni, amire a jelenben szükségünk van. Ezt követően vetített képekkel illusztrálta emberi és szakmai hitvallását. Például a műtét közben jelen lévő Krisztussal, aminek láttán kollégái általában elhúzzák a szájukat és vallási fanatizmust emlegetnek. 

– Jézus ott lehet a műtőben? – kérdezte. – Hát persze, hogy ott lehet! Tudok tőle segítséget kérni. De még jobb, ha felismerem azt, hogy Jézus nemcsak velem van, hanem bennem, bennünk van. Ha felismerjük, hogy a világ teremtője, a Szentháromság egy Isten bennünk van, akkor a megpróbáltatásaink a javunkra válnak és ki tudunk jönni bármilyen örvényből.

Ez a felismerés azonban adott esetben nem könnyű feladat. Ezt egy másik képpel igazolta a professzor. Hiszen Jézus sírjánál eleinte Mária Magdolna sem ismerte fel halottnak hitt, ám feltámadott fiát. 

Dr. Csókay András saját életéből merítve közölte, hogy ő maga sok csúnya, gonosz, halálos bűn után végül is negyvenkét éves korában érte el, hogy ott tudott hosszan-hosszan térdepelni és imádkozni a kereszt előtt. Történt ez azért is, mert misztikus tapasztalatban volt része, Jézus megrázta őt, mint Krisztus a vargát. Jobb férj, jobb apa, jobb orvos lett a mindenre kiható megtérés eredményeként. Ezzel együtt gondolkodó orvosból végre imádkozó orvossá vált. Éppen ezzel, az igazságok – nemcsak a kinyilatkoztatott hit igazságok, hanem mindennapi munkája igazságai – teljes tárháza birtokában vált lehetővé, hogy kreatív gondolatok járják át elméjét. – Ha a hited által le tudsz menni a lélek mélyére, akkor fel tudod hozni az ott található kincseket – fogalmazott. 

A sziámi ikrek szétválasztása

Azt is elmondta: rettenetes volt, hogy kezei között haltak meg gyerekek – és felnőttek – az agysérülést követően a műtőben. Ez kínzó érzés, az ember tehetetlennek érzi magát. A professzor sokat imádkozott, kérte az Urat, hogy adjon neki valamilyen ötletet. Ez meg is történt, egy újfajta módszer, kitámasztó pillérek segítségével immár lehetővé vált az agyi erek megvédése. Így sikerült megmenteni egy tizennégy éves kislányt, akiről korábban azt gondolták, hogy biztosan meg fog halni.

Bár az imádságból származó ötlet hallatán eleinte a professzort sokan megmosolyogták, idővel elfogadták és ma már alkalmazzák is módszerét. Dr. Csókay András az imádság mellett folyamatosan fejlesztette szakmai tudását, például a boncteremben, „ahol a halál örvendve siet az élet segítségére.” 

Mindezek után zajlott le a bangladesi illetőségű sziámi ikrek sikeres szétválasztása, amikor is a professzor nemzetközi szempontból is hírnevet vívott ki magának. Erre a munkatársaival együtt végzett beavatkozásra háromszáz boncműtéttel készült fel. Az operáció sikeréhez ugyancsak hozzájárult a hathatós eljárási ötletet eredményező ima.

A nagy tapssal záruló rendezvény végén dr. Tóth Csaba Attila elmondta lapunknak, hogy a Léleképítő az elkövetkező időszakban is gazdag és érdekes programokat kínál. A sorozat újabb állomásaként október 21-én, 18 órakor Földi István programozó a mesterséges intelligencia világába vezeti az érdeklődőket. Ugyan nem a Léleképítő, de rokon rendezvény keretében találkozik a közönséggel október 3-án, csütörtökön 18 órától Szekszárdon, a Vármegyeháza dísztermében Földi-Kovács Andrea, a Carpe Deum szerkesztő-műsorvezetője, aki Isten-kapcsolat, alázat, szenvedély, kötődés címmel tart előadást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában