2024.11.17. 11:30
Koraszülöttek: azt mondták az édesanyának, az első napokban még csak ne is reménykedjen
A remény színeként lilába borulnak november 17-én az ország neves épületei. A koraszülöttek világnapja alkalmából így tisztelegnek a kis hősök és családjaik előtt. Mi pedig két történetet osztunk meg olvasóinkkal. Az egyik több mint hatvan éve, a másik alig öt éve történt.
Katalin és Kata, két édesanya, akiknek nem várt kihívással járt a gyermekáldás. Egyikük több mint hatvan éve adott életet egy korszülött babának, ma már dédnagymama. Másikuk két óvodás korú gyermek anyukája, akik közül az idősebb szintén idő előtt jött a világra. A koraszülöttek világnapja alkalmából a két édesanya megosztotta velünk nem mindennapi történetét, rávilágítva arra is, mennyit változott a koraszülött-ellátás az évtizedek során.
Kati néni hat és fél hónapos terhes volt a lányával, amikor panaszokat észlelt, ezért bent fogták a szekszárdi kórházban. Három nap elteltével azt érezte, valami nincs rendben, de akkor már hiába próbálták bent tartani a babát, a szülés megindult.
– Akkora nagy vihar volt, hogy nem is tudtam a fájásokra figyelni. Pont a fejem fölött volt az ablak, és csak villámlott, mennydörgött – idézte fel azt az 1963. május 27-i napot Kati néni. Azt mesélte, hogy rövid idő alatt megszületett az akkor mindössze 1,6 kilogrammos kislánya, akit megmutattak neki, látta, hogy fekete hajú, de aztán is el is vitték a koraszülött osztályra.
A gyermekorvos nyugtatta ugyan, de azt mondta, reménykedni csak három nap elteltével kezdjen, de még akkor is csak módjával. Egy hét után már jobban bizakodhattak, de túl kellett lennie a gyermeknek a kritikusnak számító első tíz napon.
Több mint két hónapig csak ablakon keresztül nézhették meg a babát
A szülést követő harmadik napon a nővérek átkísérték Kati nénit a szülészetről a koraszülött osztályra, ahol ablakon keresztül megnézhette a pici babát. Úgy emlékszik, plédbe bugyolálva szinte elveszett a csöppség a nagy inkubátorban. Az édesanyát nem sokkal később hazaengedték, Cilike azonban majd' három hónapig a kórházban maradt, amíg el nem érte a két kilós súlyt. Ez idő alatt a szülők, a nagyszülők, az akkor tíz éves báty, a nagynénik, ha tehették, bebuszoztak Bogyiszlóról Szekszárdra, hogy legalább ablakon keresztül megnézhessék, miként fejlődik apránként a kisbaba.
Ezenkívül, saját telefon híján, szinte minden nap a postára jártak át, és várták a kapcsolást, hogy értesüljenek a gyermek hogyléte felől. Ilyenkor mindig nyugtatták őket, hogy Cilike nem beteg, fejlődik, anyatejet kap, éjszakánként néha teát. Az is megnyugvás volt az aggódó család számára, ha anélkül telt el egy nap, hogy értesítést kaptak volna a kórházból, mert tudták, ez azt jelenti, hogy a baba életben van.
– Csupa izgalom volt ez az időszak, és el kellett fogadni, hogy ilyen a rendszer – mondta a hatvan évvel ezelőtti helyzetről Kati néni. Arról is mesélt, hogy miután hazavihették a babát, mindennap kaptak anyatejet, amit – mivel akkoriban nem volt hűtőszekrényük – a pincében tároltak. Cili aztán hamar utolérte a kortársait, alig volt beteg – mondta az édesanyja, hozzátéve, hogy a kórházban is azzal nyugtatták: a gyermeke egészséges, és nagyon akar élni.
A koraszülöttek mindegyike igazi hős
Az évtizedek során rengeteget fejlődött a koraszülött ellátás, így egyre nagyobb esélye van az idő előtt született babáknak az egészséges életre. Kata kisfia a terhesség 26. hetében jött a világra Szekszárdon, csupán 980 grammosan. Az anyuka elmondta, hogy vérzést tapasztalt, emiatt kórházba mentek. A vizsgálat során megállapították, hogy a babának van szívhangja, és ekkor még hazaengedték.
Két nappal később azonban újabb vérzés jelentkezett, majd a vizsgálatok után sürgősségi császármetszés következett. Amikor Kata felébredt az altatásból, nem igazán tudta, mi történt, csak a férje kétségbeesését látta. Tőle tudta meg, hogy Székesfehérvárra szállítják a babát, mert Pécsen nem tudták fogadni.
Két hónapot és két napot töltöttek a kórházban. Ricsit addig nem engedték haza, amíg el nem érte a két kilogrammos súlyt, tudott cumisüvegből enni és segítség nélkül lélegezni. Az édesanya ez idő alatt végig ott lehetett, volt anyaotthon, így a koraszülött babák anyukái napközben három óránként látogathatták a gyermeküket. Kata egy hónap után már kenguruzhatott a babával, addig az inkubátora mellett állva óvta őt.
Az édesapa is bármikor mehetett látogatni, és ha úgy alakult, éjszakára is maradhatott. Az édesanya kiemelte, hogy nagyon jó ellátásban volt részük, az ápolók és az orvosok is mindent megtettek a picikért, amiért rendkívül hálásak nekik. De sokszor a legnagyobb erőfeszítés sem volt elég. Katának tizenegy szobatársa volt a két hónap alatt, köztük olyan édesanyák, akik sajnos elveszítették a babájukat.
Nekik is sok nehézséggel kellett szembe nézniük a kórházban töltött idő alatt. Ricsinek volt két kisebb agyvérzése, háromszor kellett neki vért adni, és az utolsó két hétben, amikor próbálták tőle elvenni a plusz oxigént, amit egy csövön keresztül juttattak az inkubátorba, azt tapasztalták, hogy hamar elfáradt a kis tüdeje. Ricsi viszont ma már óvodás nagyfiú, aki januárban lesz öt éves. – Igazi kis hős, ahogy minden koraszülött baba az – mondta az édesanya.