2024.12.19. 13:00
Ebben a faluban nemcsak mernek nagyot álmodni, de meg is valósítják azokat
Cikó, a Tolna vármegyei kistelepülés, mindössze néhány száz fős lakosságával is bebizonyította, hogy megfelelő vezetéssel és támogatással nagy dolgokra képes. Az elmúlt években számos jelentős beruházás valósult meg, amelyek hozzájárultak Cikó élhetőségének javításához és gazdasági fejlődéséhez. Most ezekről a projektekről, valamint a jövő terveiről számolunk be.
Több százmillió forintos projektek valósulhattak meg az utóbbi években Cikón, aminek köszönhetően jelentősen javulhatott a helyiek életminősége. Az első ilyen mérföldkőnek számító projekt a „Cikó Község vízrendezése és tározás” című projekt keretében közel kétszáznyolcvankétmillió forintos támogatással megvalósult beruházás. A csapadékvíz okozta problémák évtizedek óta nehezítették az itt élők mindennapjait, de a projektnek köszönhetően több mint négyezer méteren újult meg a csapadékvíz-elvezető rendszer.

Fotó: Makovics Kornel
A beruházás során mederrendezés, burkolás, valamint hordalékfogó gátak és iszapfogó ládák építése történt, illetve egy kétezer köbméteres záportározó is kialakításra került. Ez nemcsak a nagyvízi elöntések megakadályozását szolgálja, hanem a fenntartható vízgazdálkodást is elősegíti. A projekt részeként faültetésekre és szemléletformáló programokra is sor került, amelyek a lakosság környezettudatos gondolkodását hivatottak erősíteni.
Az egyik legfontosabb projekt Cikó életében
A Vidékfejlesztési Program keretében megvalósult külterületi útfejlesztés közel kétszázkilencvenmillió forintos támogatással újította fel a Cikó-Mőcsény összekötő utat. Korábban az út rossz állapota miatt a település szinte csak egy irányból volt megközelíthető, ami jelentős nehézségeket okozott mind az iskolabuszok, mind a helyi lakosok számára.
A felújítás során közel két és fél kilométeren kapott új aszfaltréteget az út, emellett stabilizált padkákat is kialakítottak. Az új infrastruktúra jelentősen megkönnyítette a közlekedést, javította az alapvető szolgáltatások elérhetőségét, és hozzájárult a térség gazdasági fellendüléséhez.
Játszótér-fejlesztés
A Magyar Falu Program keretében csaknem hatmillió forintos támogatással újult meg a közterületi játszótér. Az alsó játszótéren új, biztonságos eszközöket telepítettek, a szükséges ütéscsillapító réteget az önkormányzat saját forrásból biztosította. Ez a projekt a legkisebbek számára nyújt modern, biztonságos kikapcsolódási lehetőséget.
Jövőbeli tervek: Merész álmok a horizonton
Cikó nem áll meg a fejlődés útján. A település vezetése ambiciózus tervekkel készül a következő években, tudtuk meg Molnár Józsefné polgármestertől:
- Belterületi infrastruktúra fejlesztése: A járdák térköves burkolatra cserélése és az utak aszfaltozása szerepel a prioritások között, különös tekintettel azokra az utcákra, ahol az utak vízelvezetőként funkcionálnak.
- Iskola korszerűsítése: A felső tagozatos épület felújítása, hőszigetelése, nyílászárók cseréje és napelemes rendszer kiépítése biztosítaná a gyerekek számára a modern és energiatakarékos körülményeket.
- Kommunális eszközpark bővítése: A beszerzendő kistraktor, pótkocsi, hótolólap és egyéb eszközök az önkormányzat hatékony működését segítik majd.
- További vízrendezés: A Petőfi és Perczel utcai mellékárkok rendezése a Vízrendezés II. ütemének kiemelt célja.
- Óvodai felső játszótér megújítása: Az elöregedett játszóeszközök cseréje és a játszótér teljes körű modernizálása.
- Rendezvénytér kialakítása: A Művelődési Ház mellett szabadtéri színpad, nyilvános mosdó, parkosítás és egy új rendezvénytér megépítésével a település kulturális élete gazdagodhat.