A nagydorogi vásárt szervezi Stadler József unokaöccse (galéria)

Mandarinhegyek, dióbéldombok, léggömbfürtök. Vásári kavalkád. Színek, ízek, hangok. Cipők, ruhák, virágok, gyertyák, édességárusok, büfések. Lomisok. Körbesétáló pónik, gyerekekkel. Konyhafelszerélések. Takarítóeszközök. „Jöjjenek, jöjjenek asszonyok!” Téli holmik. „Minden csizma háromezeröt!” Itt-ott zene szól, néhány helyen generátor brummog. Mindent is lehet kapni. A petróleumlámpától a Samu-kalapácsig, a facsemetétől a fonott bútorig.

Nagyapja félnomád vándorjuhász volt

Minden hónap első vasárnapján van vásár a Nagydoroghoz tartozó Bezzegpusztán, egy birkalegelőn. A parkolónak kijelölt területen mintegy ötszáz autó áll. Több mint kétszáz árus kínálja portékáját, közel kétezer érdeklődőnek. Nem volt ez mindig így.

– Az első vásárt 2013 júniusában szerveztük a testvéremmel, Istvánnal – mondja Stadler László. – Akkor még csak 6-7 árus jött el. Aztán felfuttattuk a dolgot. Híre ment. Valamikor én is vásároztam, füstölt húsáruval, mert hentes a szakmám. Pécsre is jártam, most meg Pécsről járnak ide. Érkeznek Szeged, Veszprém térségéből és Budapestről is.

– Mi vonzza őket?

– Nem mondhatom, hogy a családias hangulat, mert tavasszal és ősszel, amikor a legnagyobb a forgalom, többezren megfordulnak itt, de mégis valami összetartozásérzés jellemzi az árusokat és a vásárlókat. Egyfajta nyugodt, falusias hangulat. Van egy csekély helypénz, nincs parkolási díj, nézelődni is szabad, nem muszáj pénzt költeni. Jól érezzük magunkat.

– Önök itt élnek, Bezzegpusztán? Mekkora hely ez?

– Egy család lakja ezt a pusztát, a mienk. Van három gyerekünk, és nagyon szeretjük a szabad életet. Falusi vendéglátással is foglalkozunk, kicsiben, de összességében igyekszünk távol tartani magunktól a pörgést, a technikai civilizációt. Állatokat tartunk, hagyományápolók vagyunk. Apai nagyapám még félnomád módon, vándorjuhászként élt. Bugactól Zaláig legeltettek. Apám már le-letelepedett falvakban, főleg az iskoláztatásunk miatt. Tizenötéves voltam, amikor Bezzegpusztára költöztünk. Kapcsolatba kerültünk az ország különböző helyein élő IX-X. századi hagyományápolókkal. Vannak korabeli ruháink, felszerelésünk és állataink: mangalicák, vízibivalyok, kárpáti borzderes tehenek, magyar kecskék és kistermetű magyar lovak.

A nagybátyja építtette az akasztói stadiont

A nagydorogi vásárszervezőnek nemcsak névrokona, hanem a nagybátyja volt a 2017-ben elhunyt Stadler József, aki a rendszerváltás trükkös kereskedőjeként vonult be a köztudatba. Legismertebb életszakasza az akasztói stadionépítéstől a börtönig tartott. De vajon milyennek látta őt, aki közelről ismerte?

– Nagyon közvetlen ember volt – emlékszik vissza az unokaöccse. – Ha valaki elment hozzá egy viseltes kabátban, azt mondta neki: van itt egy neked való méret, próbáld csak fel! S ha jó, vidd el barátom, a tied!

– De akkor hogyan tudott úgy meggazdagodni, hogy egy háromezres lélekszámú faluban stadiont építtetett, és NB I-es focicsapatot működtetett?

– Az üzletemberi merészsége hozta a pénzt. Olyan fuvarokat is elvállalt, amelyektől a Hungarocamion ódzkodott. Úttalan utakon kellett például konzerveket szállítani Kazahsztánba, Kirgizisztánba, Türkmenisztánba. És megcsinálta.

– Mi a helyzet a hagyatékával?

– Nemrég jártunk arra, elég siralmas állapotban van a stadion. Az épület úgy tudom még a közvetlen örökösöké, de a környező földterületeknek már új tulajdonosai vannak.

– És ezt a bezzegpusztai álmot tovább álmodják az utódok?

– Hogy konkrétan ki mivel foglalkozik majd 20-30 év múlva, nem tudhatom. Nem kötelező folytatni ezt az életvitelt, de annak örülnék, ha ez a szellemiség rögződne a gyerekeimben. Ha el tudják dönteni, hogy mi a jó, mi az érték, és mi nem az, akkor már a helyükön lesznek. S ha ez a hely az otthonuk, a hazájuk lesz, ahol leélik az életüket és létrehoznak valamit, annál többre nem érdemes vágyakozni. Engedjük, hogy az idő csordogáljon a maga lassúságában, s akkor megtalálhatjuk a boldogságunkat!