Büszke csapatára

2025.01.13. 11:30

Történelmi győzelmet aratott Csibi Krisztina

A választás után egyértelművé vált: Csibi Krisztina nevét nemcsak ismerik, hanem tisztelik is a térségben. Az új országgyűlési képviselő elsöprő, 64 százalékos eredménnyel szerezte meg a választók bizalmát. Csibi Krisztina nem pihen, már a választás utáni első napon megkezdi a térség fejlesztéséért végzett munkát.

A választásokat követően portálunknak adott nyilatkozatában Csibi Krisztina érzelemmel teli hangon beszélt a kampányról, az elért eredményről és az előtte álló feladatokról. Mint mondta, számára a választás több volt, mint egyszerű politikai verseny:

Csibi Krisztina számára megnyerni a választást becsületbeli ügy volt
Csibi Krisztina számára megnyerni a választást becsületbeli ügy volt
Fotó: Havran Zoltán

– Ez egy becsületbeli ügy volt. A győzelem pedig azt mutatja, hogy az emberek továbbra is bíznak a FIDESZ-KDNP-ben, és ezzel hatalmas felelősséget helyeztek rám – fogalmazott.

Csibi Krisztina büszke csapatára

Az új országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy a kampány sikere nem egyedül az ő érdeme. A háttérben egy elhivatott, összetartó csapat dolgozott, amely mindvégig támogatta őt. 

– Fantasztikus csapat állt mellettem, akik egy családként fogtak össze a győzelmünkért – mondta. Hozzátette, hogy ez az egység és szoros együttműködés adta számára az erőt a kampány során.

A választási kampány során az új képviselőjelölt törekedett arra, hogy személyesen találkozzon a választókkal, és meghallgassa problémáikat, ötleteiket. A személyes kapcsolat kiépítése és az emberek közelsége kulcsszerepet játszott a sikerében. 

– Az emberek őszinteségére és támogatására építettem, hiszen csak úgy lehet hitelesen képviselni egy közösséget, ha tudjuk, mi a legfontosabb számukra – mondta Csibi Krisztina.

Munka már az első naptól

Az új országgyűlési képviselő nem kíván sokáig ünnepelni: a választás utáni első napon, kis pihenés után, megkezdi munkáját. Hangsúlyozta, hogy legfontosabb feladatának azt tartja, hogy bizonyítson azoknak, akik bizalmat szavaztak neki és azoknak is, akik nem. 

– A győzelem nem a cél, hanem a kezdete egy olyan munkának, amelynek eredményét minden itt élő embernek éreznie kell.

Csibi Krisztina elsődleges célkitűzései közé tartozik a térség fejlesztése, az infrastrukturális beruházások előmozdítása és a helyi közösségek megerősítése. Mint mondta, ezek a témák kerültek előtérbe a kampány során is, és ezek azok az ügyek, amelyekben az itt élők számára változást szeretne hozni.

Potápi Árpád János öröksége él tovább

Az új képviselő beszédében kitért elődje, Potápi Árpád János munkásságára is, aki évtizedeken át szolgálta a térséget. 

Potápi Árpád János hatalmas űrt hagyott maga után, de az emberek bizalma most azt mutatja, hogy tovább akarnak járni az általa szabott úton – mondta. Csibi Krisztina eltökélt abban, hogy elődje örökségét megőrizze, ugyanakkor saját elképzeléseivel gazdagítsa a térség fejlődését.

A történelmi győzelem után egy dolog biztos: Csibi Krisztina előtt komoly feladatok állnak, de az elszántsága és a mögötte álló csapat támogatása biztos alapot jelenthet ahhoz, hogy a térség továbbra is fejlődjön és gyarapodjon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában