Teol.hu videó

2025.01.21. 16:30

A Keri épülete után végre elkezdik az Ady felújítását is (videó és képgaléria)

Targonca szimulátor, egyedülálló gépészeti berendezés, humanoid robot. Ez csak néhány azok közül a korszerű eszközök közül, amelyek a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumban tanuló diákok oktatását segíti. Az elmúlt évről és az idei tervekről Dömötör Csaba kancellár kedden sajtótájékoztatón számolt be a szépen felújított Keri épületében, ahol bejelentette, hogy az Ady felújítását is elindítják.

Számos infrastrukturális beruházás és eszközfejlesztés valósult meg az elmúlt évben a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz (TMSZC) tartozó nyolc iskolában. Ezekről, a közelmúlt történéseiről és az idei tervekről sajtótájékoztatón számolt be Dömötör Csaba kancellár. Az esemény helyszíne a Bezerédj István Technikum volt, ahol az elképzeléseknek nagyjából a kilencven százaléka már megvalósult. A változás kívülről is szembetűnő, hiszen megújult a tetőszerkezet, nyílászárócserék történtek, hőszigetelést kapott az épület. A termek és a folyosók nagy része új járófelületet kapott, és a még hátralévő munkát ebben az évben szeretnék befejezni. Ami az iskola eszközbeszerzését illeti, olyan berendezésekkel gyarapodott az intézmény, amely illeszkedik a napi gyakorlathoz. Targonca szimulátoron lehet gyakorolni, valamint önkiszolgáló kasszák is segítik a fiatalok oktatását.

Targonca szimulátoron is lehet gyakorolni
Targonca szimulátoron is lehet gyakorolni. Fotó: Mártonfai Dénes

A Hunyadiban van a legkevesebb teendő

A Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskolát illetően Dömötör Csaba elmondta, hogy ott van a legkevesebb teendőjük, hiszen az iskola nemrégiben teljes körűen megújult. A diákok szép környezetben, jól felszerelt intézményben sajátíthatják el választott szakmájukat. Ami további előrelépést jelent, hogy szabadtéri sütéshez-főzéshez szükséges eszközöket szereznek be.

Ady Endre, szakképzés, TMSZC
Fotó: Facebook/Horváth István

A Tolna Vármegyei SZC legnagyobb iskolája az Ady Endre Technikum és Kollégium, ahova mintegy 1300 fiatal és közel 500 felnőtt jár. Az intézmény B épülete évek óta üresen áll, annak felújítása régi restancia, de a napokban elkezdődhet az épületrész rendbetétele. A tervek szerint 2026 márciusára fejeződik be a munka. Pályázati forrásból az iskola fiú kollégiumának vizes blokkja is megújul, ott a tanév végén kezdik a munkálatokat, és szeptemberre már el is készülnek velük.

Az Adyban a gyakorlati oktatást is számos új, korszerű eszköz segíti a jövőben, köztük olyan egyedülálló gépészeti berendezés, amelyet másutt még nem alkalmaznak az országban. A hegesztő tanműhely is megújult, a kollégium alagsorában konditermet alakítottak ki, és hamarosan két humanoid robotot is rendszerbe állítanak.

A jövőbe fektetnek be a vármegye oktatási intézményei
A jövőbe fektetnek be a vármegye oktatási intézményei. Fotó: Mártonfai Dénes

Nemcsak a szekszárdi intézményeket fejlesztik

Dunaföldváron, a Magyar László Szakképző Iskola épületén nyílászárókat cseréltek, részben elkészült a villamoshálózat felújítása, ami az idén folytatódik. Ezenfelül tanműhely újult meg, konyhai és cukrászati eszközöket vásároltak. A paksi I. István Szakképző Iskola CNC-marógéppel, elektrotechnikai berendezéssel gyarapodott, a bonyhádi Perczel Mór Technikum és Kollégiumban pedig a faipari tanműhelyt újították fel. Az épület az önkormányzattal együttműködve újult meg teljes körűen, ehhez illeszkedve a kerítés is megszépült, és elindították a padozat cseréjét. A kollégiumban jelenleg nem megoldott az étkezést, ezért ott egy tálalókonyhát fognak kialakítani.

Tamásiban a Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium aulájának nyílászáróit cserélték, illetve interaktív táblákat és a gyakorlati képzéshez szükséges további eszközöket szereztek be. Dombóváron az Apáczai Csere János Technikum és Kollégium udvarát térkövezték, valamint a kollégium felszereltsége javult.

Dömötör Csaba kiemelte, ha mindent sikerül idén a tervek szerint megvalósítaniuk, a nyolc tagintézményből öt állapota eléri a kívánt színvonalat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában