Adományok

2025.01.24. 14:40

Ismét szépen szólhatnak a gerjeni református templom harangjai

A kisebb harang hónapok óta nem szól, a nagyobb rezgése pedig nem megfelelő.

A gerjeni református templom harangrendszere felújítására szorul. Véghné Sándor Emma lelkész elmondta, hogy hiába különösen szép a templom harangjainak a hangja, a kisebb már hónapok óta nem szól, a nagyobb pedig a jelenlegi rendszerben túlságosan nagy rezgéssel bír, ami így a nemrégiben felújított toronysisak számára is káros. 

A gerjeni református templom harangrendszere felújítására szorul
A gerjeni református templom harangrendszere felújítására szorul Fotó: Facebook

A javítási munkát a tartalékaik terhére még januárban szeretnék megkezdeni. Az elmúlt évben a hálaadó istentisztelet és a karácsonyi perselypénzt is erre a célra különítették el, és voltak, akik adományaikkal is hozzájárultak a felújításhoz, ami mintegy 1,4 millió forintba fog kerülni.

Akik szívesen segítenék további adománnyal a gyülekezetet, ezt megtehetik a presbitereknél, Felsőné Böndör Julianna főgondnoknál,  a lelkészi hivatalban, illetve átutalással. Kedvezményezett: Gerjeni Református Missziói Egyházközség. Számlaszám: 71800350-10001978 (MBH Bank Nyrt.). Közlemény: Név, adomány harangra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában