2025.01.26. 14:20
Ultibajnokság: mindenki előtt nyitva áll az ajtó
A népszerű kártyajáték hódolói, Hermann Zoltán és Fejős Tibor szervezték meg az idei év első versenynapját Harcon. Az ultibajnokság havonta megrendezett fordulóinak minden alkalommal más település ad otthont, úgy mint Nagymányok, Udvari, Zomba, Sárpilis, Tolna, Fácánkert vagy Tamási.
A megyei „Törzs ultisok” száma huszonöt-harminc, ám a január tizennyolcadikai első fordulón rekord számú, negyvenkilenc versenyző vett részt. A harci Diófa csárda már kora délelőtt megtelt, és most először nem csak vármegyeiek vettek részt, hanem érkeztek játékosok Sárbogárdról, Mezőfalváról, Székesfehérvárról és Mecseknádasdról is. Az ultibajnokság nagy sikert aratott.

Ultibajnokság: remek hangulat, jó társaság, kiváló ételek
Hermann Zoltán elmondta, hogy a szokásos tíz órai kezdés után kellemes duruzsolás töltötte be a csárda Vadász termét. – Az első két kört délelőtt játszottuk, majd egy nagyon finom ebéd következett: mint minden Diófa-ulti alkalmával Nagy Lajos remek, egyedi pecsenyés tányért állított össze. Aztán folytattuk: összesen hét kört kellett teljesíteni a döntőbe jutáshoz, a nyolcadik kör a négy főből álló döntős asztalnál zajlott. A végeredmény este kilenc óra körül alakult ki – mesélte lelkesen Hermann Zoltán.
Az eredmény a következő lett:
1. helyezett Varga Attila Decsről
2. helyezett holtversenyben Farkas Károly Udvariból és Németh Ferenc Németkérről
4. helyezett Szabó István Szekszárdról
Az ultit a magyarok nemzeti játékának tekintették
Az ulti az egyik legkedveltebb kártyajáték Magyarországon, nevét a latin ultimus, azaz utolsó kifejezésről kapta. Ennek rövidítése lett a ma használt ulti alak. Az ulti játék eredetét vizsgálva a XVI. századig lehet visszalapozni a játékok történelemkönyvében, kártyásaink viszont büszkén vallják, hogy a népszerű játék igazi, modern változata, a rablóulti Magyarországról indult hódító útjára, s annak ma is hazánkban van a legtöbb híve. A 20. század második felében a hazai és nemzetközi irodalom az ultit a magyarok nemzeti játékának tekintette.
Hermann Zoltán hozzátette, minden olyan embernek javasolják a megtanulását, aki szereti a kártyajátékokat, a társasjátékokat, a jó közösséget és nem utolsó sorban annak, aki meg szeretné dolgoztatni az agytekervényeit.
Az ultisok kapuja nyitva áll minden érdeklődő előtt, bármikor kapcsolódhatnak a csapathoz.
A bajnokságban minden hónapban pontokat lehet szerezni, és az év végén a legtöbb pontszámmal rendelkező játékos lesz majd az év bajnoka.