2025.02.16. 12:00
Mindenki angolul beszélt, alig hangzott el magyar szó a teremben
Szinte mindenki angolul beszélt, csak néha hangzott el magyar szó a szekszárdi I. Béla Gimnázium Neumann termében. Negyedik évtizedébe lépett az intézmény egyik, a régió sok diákját érintő rendezvénye, a Tolna és Somogy vármegyei angol műfordító verseny.
Hajós Éva az intézmény főigazgatója megnyitójában köszöntötte a döntő résztvevőit, s a versenysorozatot életre hívó, a zsűriben most is tevékenykedő Kovácsné Tóth Erika tanárnőt. Elmondta, a 31 éves múltra visszatekintő nemes vetélkedőt bő tíz éve az Oktatási Hivatal is felkarolta, így azt azóta közösen rendezik. Beszélt arról, hogy évenként más témát kapnak a versenyzők, idén az egyes nemzetek kultúráinak különbözőségét és hasonlóságát mutatják be az angol műfordító verseny döntős résztvevői.

Az idei versenyt is szervező Erdélyi Fodor Mária, elmondta, először január közepén, online, egy mini érettségi feladatsort kellett megoldaniuk a versenyben indulóknak. Ebben szerepelt hallott, illetve olvasott szöveg megértése, aztán egy teszt, amelyben voltak idiómák, az angolban gyakori nyelvjárások is. A közép és felsőfokú szinten összeállított feladat-, és kérdéssort nyolc somogyi és hat tolnai iskola több mint másfélszáz diákja oldotta meg, s a legtöbb pontszámot elérő húsz versenyző jutott a döntőbe.
Angol műfordító verseny – sokan jöttek
Jöttek Barcsról, Bonyhádról, Marcaliból, Paksról, Siófokról és két szekszárdi gimnáziumaiból a diákok, s itt két forduló során bizonyították tudásukat. Az első rész egy írásbeli műfordító verseny volt, angolról magyarra, és magyarról angolra, és írni kellett egy mini-saga-t, egy pontosan 50 szóból álló, csattanóval végződő történetet, novellát. A feladat másik felében pedig, képeket vetítve, egy rövid előadást tartottak különböző nemzetek kultúráiról.
Angol műfordító verseny.
Fotók: Mártonfai DénesA kapott pontok alapján késő délután megszületett a legjobbak sorrendje, somogyi diákok állhattak a dobogóra. Első lett Kiskincső Vivien, a marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumból, második Kovács Vendel a siófoki Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium tanulója, s a dobogó harmadik fokára szintén siófoki diák állhatott, Peringer Lázár, aki a Perczel Mór Gimnázium diákja. A zsűri díjazta a verseny legjobb előadóját is, ő Tóth Ákos, az I. Béla Gimnázium 11/C osztályos tanulója.