Ő már tudhatja

2025.02.16. 10:28

Csöpi néni elárulta a hosszú élet titkát

Közel hetven éven keresztül minden nap gyerekek között volt. Dr. Kiss Jánosné Csöpi néni szerint ennek is köszönheti hosszú életét, jó egészségét.

Kilencvenedik születésnapja alkalmából Pakshoz tartozó gyapa-pusztai otthonában, az önkormányzat nevében köszöntötte dr. Kiss Jánosné Csöpi nénit Nagy Balázs alpolgármester és Szél Benjámin, a körzet önkormányzati képviselője. Mihályfi Terézia 1935. február 14-én született a Komárom-Esztergom vármegyei Komáromban. Hat éves volt, amikor a család Paksra költözött, miután vasutas édesapját oda helyezték át. Hatan voltak testvérek, két fiú és négy lány, akik közül már csak egy húga él. 

Csöpi nénit Szél Benjamin képviselő és Nagy Balázs alpolgármester köszöntötte
Csöpi nénit Szél Benjamin képviselő és Nagy Balázs alpolgármester köszöntötte. Forrás: TelePaks

A zárdában kezdett tanulni, majd 1949-ben már az új általános iskolai rendszerben végzett. Az egykori polgárista tanár, Székely Sándor biztatására jelentkezett a Dombóvári Tanítóképzőbe, ami jó választásnak bizonyult. Gyakorlóéveit a II. sz. Általános Iskolában kezdte, majd 1956-ban képesítő vizsgát tett. Időközben, 1955 decemberében házasságot kötött a sárszentlőrinci születésű Kiss Jánossal, akit már 15 éves kora óta ismert. 1956 nyarán friss diplomás férje a Nagykunsági Állami Gazdaságnál, mint főagronómus kapott jó lehetőséget, ezért Ecsegfalvára költöztek. Csöpi néni életük legboldogabb öt éveként emlékezik vissza erre az időszakra, első gyermekük, Gábor is ekkor született. Második fiuk, Péter Pál már Pakson született, miután férje engedett a szülőföld hívásának, és 1961-ben visszajött a paksi Vörös Sugár tsz-hez.

Csöpi néni a nyugdíjba vonulása után még sokáig dolgozott

Eközben Csöpi néni Pakson az I. számú, később Bezerédj Általános Iskolában helyezkedett el, 1962-től huszonkilenc éven át tanította az alsó tagozatos diákokat. Szerette hivatását, második otthona volt az iskola. Hiába lett nyugdíjas 1990-től, visszavágyott a diákok közé, így még több mint tíz évig visszajárt a zeneiskolába dolgozni. Férjét 1994-ben elveszítette, majd az ezredfordulón a paksi házukat eladva Gyapára költözött egy kisebb házba.

Gyermekei után öt lány unoka és négy dédunoka is van a családban, ők színesítik be a szürke hétköznapokat. Csöpi néni korát meghazudtoló egészséggel ellátja magát, főz, mos, kertészkedik. Szellemi frissességét olvasással és rejtvényfejtéssel tartja karban. Paksra már ritkábban jár be, a bevásárlásban, mindennapi ügyek intézésében fiai segítik. A hosszú élet titka talán az, hogy közel hetven éven át gyerekek között volt és stabil, biztos család állt mögötte. Azt vallja, fiatalon szépen kell élni, mert öregségünkre ezen emlékeinkből fogunk élni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában