2025.02.13. 12:31
Így alakul át Szekszárd közlekedése - Nagy változások várhatóak
Javában zajlik a Szekszárdra tervezett turbókörforgalom és az új elkerülő út kialakításának előkészítése. A fejlesztések célja a belvárosi forgalom csökkentése és a biztonságosabb közlekedés megteremtése. Mutatjuk, hogy áll az elkerülő út és a turbókörforgalom előkészítése.
Horváth István országgyűlési képviselő Becze Szabolccsal, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna Vármegyei Igazgatóságának vezetőjével egyeztetett a beruházásokról. A megbeszélés során áttekintették a már meglevő elkerülő út terveit, és a Csatári körforgalom is napirenden volt.

Forrás: Facebook
Elkerülő útra nagy szükség lenne
A három ütemben megvalósuló fejlesztés első, mintegy három kilométeres szakasza a Keselyűsi úttól indul, mezőgazdasági területeken át vezet, és az OBI körforgalomnál ér véget. Az útszakasz részeként vasúti felüljáró és patakhíd is épül. A beruházás állami finanszírozásból valósul meg.
Lázár János építési és beruházási miniszter januári látogatásán hangsúlyozta, hogy az elkerülő út stratégiai fontosságú a város és az M9-es autópálya közlekedésének fejlesztése szempontjából. A kivitelezési tervek elkészültek, a közbeszerzési eljárás hamarosan elindul.

Fotó: Mártonfai Dénes
Turbókörfogalom Csatáron
A turbókörforgalom egy modern csomóponttípus, amelyben a behajtás előtt kell sávot választani, így a forgalom gyorsabbá és biztonságosabbá válik. A szaktárca egymilliárd forintot biztosít az építésre, amely egy már meglévő körforgalom átalakításával valósul meg. A beruházás várhatóan jelentősen csökkenti a reggeli és délutáni torlódásokat.
A fejlesztések célja, hogy Szekszárdon a közlekedés gyorsabb, biztonságosabb és gördülékenyebb legyen, miközben a belvárosi dugók is csökkennek.