Hajdan

2025.02.16. 20:00

Odalépett a bál vendégéhez és egy revolverrel hasba lőtte

Folytatjuk tallózásunkat a régi, megsárgult újságokban. Fekete krónika sötétlik ki ezekből a lapokból. Hajdan rovatunkban egy csokorra valót közlünk a korabeli bűnesetekből.

Végtelenített fekete krónika is elénk tárul, ha átlapozzuk a korabeli, több mint száz évvel ezelőtti vármegyei lapokat. A Tolnamegyei Közlöny, illetve később a Tolnamegyei Ujság egyaránt hírt ad nemcsak a súlyos, de a csekélyebb bűnesetekről és balesetekről is.

Fekete krónika
A száz évvel ezelőtti fekete krónika arról számol be, hogy az egyik vendég pisztollyal ment a bálba. Illusztráció: Shutterstock

Hajdan rovatunk első híréből kiderül, hogy százharminc évvel ezelőtt is akadtak, akik a templomok perselyeinek tartalmát dézsmálták. Illetve, nem tisztelték sem a rokonságot, sem az idős embereket. Harmadik hírünk azt példázza, hogy száz évvel ezelőtt sem volt ismeretlen a minden különösebb indíték nélkül elkövetett emberölési kísérlet.

Késsel intézte el a családi vitát

Javíthatatlan perselyfosztogató. Múlt év adventi időszakban először a szegzárd-belvárosi, utána nyolcz napra az újvárosi templomból a kitett, perselyek eltűntek. A szegzárdi rendőrség vezetője, Gyimothi rendőrbiztos az újvárosi lopás után a tettest Oláh Ferencz szegzárdi javithatatlan suhancz személyében a vámházi korcsmában, a hol a lopott pénzből mulatott, elfogta. A szegzárdi kir. törvényszék a napokban íélte el két havi fogházra a javithatatlan suhanczot. (Tolnamegyei Közlöny, 1895. február 17.)

Megszúrta az apósát. A napokban részegen jött haza Maronics János kurdi lakos és a vele egy szobában lakó apósával, Bazsonyi Jánossal gorombáskodott és midőn ez csendre intette, megragadta a szegény öreg embert és kidobta, majd úgy össze is szurkálta, hogy életveszélyes sérüléseivel terült el a földön. A csendőrség Maronics Jánost feljelentette a büntető bíróságnak. (Tolnamegyei Közlöny, 1905. február 16.)

Fekete krónika, bálba vitt revolverrel

Rejtélyes emberölési kísérlet. E hó 8 án tűzoltó-bál volt Őcsényben, amelyen résztvett Budai Mihály vármegyei utkaparó is a családjával. Budai éjfél után néhány ad magával a táncteremből kiment a levegőre és amikor ott diskurálgattak, a bál vendégei közül hozzájuk ment Szili Péter és igy szólt Budaihoz: 

A maga lánya itt ez a szép barna leány?

Budai igenlő válaszára Szili egész közel lépett Budaihoz és a hirtelen előrántott revolveréből hasba lőtte a szerencsétlen útkaparót, aki most élet és halál között lebeg. Szili Pétert letartóztatták, beszállították a szekszárdi fogházba. Kihallgatása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy tettének okát adni nem tudja és fogalma sincsen róla, miért lőtte hasba Budait. (Tolnamegyei Ujság, 1925. február 14.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában