Sportos életmód

2025.02.16. 11:30

Egy ilyen nap után garantált az izomláz, de megéri (képgalériával)

Korábban a fitnesz és az aerobik vonal volt a hangsúlyos, idén viszont bővítették a palettát. Néhány év kihagyás után ismét nagy sikert aratott a szekszárdi Fitt Fitness szervezésében megvalósult Fitness Nap.

Még bőven tartott a nyüzsgés szombaton délelőtt a szekszárdi piacon, amikor a szintén a Piac téren működő Fitt Fitness termeiben és a Placc Közösségi Térben már az első edzésekre készültek az aznapi Fitness Nap résztvevői. Több év kihagyás után szervezték meg ismét a programot, amelyre nemcsak azokat várták, akiknek az életében már jelen van a rendszeres mozgás, hanem azokat is, akik most készülnek arra, hogy rászánják magukat erre a nagy lépésre. Választék pedig volt bőven.

Asztalos Adrienn, a Fitt Fitness vezetője Horváth Beátával együtt tartott alakformáló edzést
Asztalos Adrienn, a Fitt Fitness vezetője Horváth Beátával együtt tartott alakformáló edzést
Fotó: Kiss Albert

A Fitt Fitness óraadói mellett meghívott edzők is voltak

Asztalos Adrienn szervező elmondta, hogy a korábban a fitnesz és az aerobik vonal volt a hangsúlyos, idén viszont bővítették a palettát, az Alisca Taekwondo Club jóvoltából önvédelmi foglalkozások, az Unio Box Team segítségével pedig légzéstréning is szerepelt az órák között. A három helyszínen mintegy kétszáz fő mozgatta meg magát a nap során. A vállalkozókedvűbbek, illetve akik bírták szusszal, akár egészen estig pörgethették az edzéseket, de arra is volt lehetőség, hogy éppen csak belekóstoljon az ember egy-egy mozgásformába. Voltak meditatívabb jellegű órák, mint amilyen a jóga és a tai chi, táncosabb edzések, mint például a zumba és a cardio dance, klasszikus alakformálás, eszközzel végezhető mozgás, ilyen a kettlebell, a miniband, vagy éppen a hot iron, amelynek a hazai nagyasszonya, Szalka Andi is tartott két órát a nap folyamán.

Több korosztály is képviseltette magát a Fitness Napon
Több korosztály is képviseltette magát a Fitness Napon
Fotó: Kiss Albert

Nemcsak edzőcipőre, mosolyra is szükség volt

Asztalos Adrienn kiemelte, hogy a rendezvény egyik fő célja a szabadidősport népszerűsítése volt, hogy minél többeket rávegyenek a rendszeres mozgásra. És bizony fiatalok és idősebbek egyaránt jelen voltak a rendezvényen. Sőt, a legifjabb korosztály is, ugyanis amíg Asztalos Adrienn edzést tartott, egy rövid időre a kislánya is csatlakozott hozzá a színpadon. Az órák mellett többféle kiállító is bemutatkozott a Szekszárdi Fitness Napon. Egészséges életmóddal, szépségápolással kapcsolatos termékekről, étrendkiegészítőkről kaphattak tájékoztatást az érdeklődők. De bemutatót tartott az Iberican Táncegyesület és a Pole Paradise Stúdió is. Utóbbi tagjainak segítségével lehetőség volt a rúdfittness kipróbálására is.

És ahogy a szervezők mondták, nemcsak edzőcipőre, hanem mosolyra is szükség volt a nap során, ez ugyanis átlendít a holtpontokon. Arról nem is szólva, hogy egy jól eső edzés alatt és után garantált a jókedv, de persze az izomlázat sem lehet megúszni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában