2025.02.14. 16:20
Távozik posztjáról Havasi Bertalan - A szakember így kötődik Tolnához
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár távozik posztjáról – közölte az MTI-vel a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A közlemény szerint a miniszterelnökhöz érkező sajtómegkereséseket a továbbiakban a Kormányzati Tájékoztatási Központ kezeli. Havasi Bertalan jövőbeli feladatairól később adnak tájékoztatást. A szakember családja révén Tolna vármegyéhez is kötődik. Mutatjuk, hogyan!
Havasi Bertalan hosszú évek óta meghatározó alakja volt a kormányzati kommunikációnak, Orbán Viktor sajtófőnökeként pedig szorosan együttműködött a miniszterelnökkel.

Fotó: Mandiner
Havasi Bertalan családi gyökerei Tolnába vezetnek
Havasi Bertalan kötődik Tolna vármegyéhez, édesapja, Havasi János révén. Havasi János, egykori neves újságíró, jogász és televíziós szakember volt, aki jelentős szerepet játszott a magyar médiában és kulturális életben. Közel két évvel ezelőtt, 2023 májusában hunyt el, emlékét pedig egy Kaposszekcsőn felállított szobor és emléktábla is őrzi.
A településen, ahol fiatalkorát töltötte, tavaly szeptemberben avatták fel a róla elnevezett teret. Az egész alakos szobrot Varga Gábor szobrászművész készítette, és két helyi vállalkozó, Parrag Gyula és dr. Beréti Zsolt finanszírozta. Az ünnepségen részt vett Havasi János özvegye, valamint fiai, Havasi Bertalan és Havasi Dániel is.
Havasi János életműve kiemelkedő szerepet töltött be a magyar újságírásban és televíziózásban. Pályafutása során számos jelentős pozíciót betöltött, többek között a Duna Televízióban és az MTVA-nál is vezető szerepet vállalt. Hadisírkutatással is foglalkozott, kutatásai alapján készült a 2018-ban bemutatott, számos nemzetközi díjat elnyerő „Örök tél” című film, amely a szovjet lágerekbe hurcolt magyarok sorsát mutatta be.